Szombaton a Liverpool a Manchester City gárdáját fogadta, az eredmény 2-2 lett, amivel a Liverpool még mindig nem kezdett el kilábalni a rossz formájából, a City pedig zsinórban 6. döntetlenjét hozta.

 
Az első félidő eseménytelenül telt, kimondotton unalmasra sikeredett, a két kapusnak alig volt dolga összességében.
 
A második félidő ezzel szemben óriási izgalmakat hozott, 4 gól is született, elsőként Skrtel talált be, egy beívelt labdába pöckölt bele a védők gyűrűjében. Majd City szöglet később, mikor Skrtel lemaradt Adebayor-ról, aki 5. PL gólját szerezte meg idén, ezt most egy fejessel.
Rögtön ezután Tevez szépen harcolt meg egy labdáért balszélen, középre tette SWP-nek, aki kisebb kavargatás után, Ireland elé tálalt, aki nem hibázott.
Egészen jónak tűnt, ekkor a helyzet, kb. 15 perc volt még hátra. Középkezdés után, pár passz, majd megindult a Liverpool, és elég szerencsétlenül, mondhatni „tipikus City” módon a labda a beérkező Benayoun elé gurult, aki becsorgatta a labdát a kapuba, Ireland gólja után kb. 1.5 perccel.
 
Innentől volt még 1-2 próbálkozás mindkét oldalon, de igazán komoly szituáció már nem alakult ki.
 
Videó a gólokról:
 
 
 
Itt pedig  a teljes 2. félidő letölthető, kb. 160MB-os fájl.
http://www.midupload.com/ocoos6auw4zj
 
Ezzel a döntetlennel újabb 1 pontot gyűjtöttünk, míg a Chelsea, MU, Tottenham szó nélkül hozták a 3 pontjukat, ahogy az egyre feljebb törő Sunderland is. Igaz az Arsenal és Everton kikapott, míg a Villa csak döntetlent ért el szintén. Az élmezőny egyre szorosabb és a City értékes pontokat hullajt el, hogy ez még belefér vajon, vagy már nem a top 4-ért futó versenybe, az majd csak szezon végén derül ki.
 
Következő meccsünket szombaton 16.00-tól fogjuk játszani, Manchester City-Hull City.
 
A Hull egyébként szerdán is játszik, bepótol egy PL meccset, Hull-Everton.
 
A City ezen a meccsen már tényleg nem hibázhat, bár ezt elmondtuk az elmúlt meccseknél is mindig:) .
 
 
Come on Citizens!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr81548067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

black:roll 2009.11.24. 08:44:58

hát ha visszamegyünk kb. 2 hónapot, és onnan nézzük, ez az X vállalható simán

mondjuk, ha Torres játszik, sztem simán vert volna kettőt nekünk még

nagyon remélem, hogy mostantól, másképp lesz, és behúzzuk a fix meccseket, és a necceseken is jól szereplünk majd
decemberben megyünk a Tottenham-hez, fogadjuk a Chelsea-t, szóval lesz kemény csata akkor is

amúgy a 4-3-3 sztem részben sikeres volt, eléggé meg volt fogva a Pool, ha megnézzük miből született góljuk
az egyik egy szabadból belül összekavarodtunk, ez helyezkedési hiba, a másik, szintén totál helyezkedési hiba, ami meg is pattant ott egy védőn, mielőtt eljutott Benayoun-ig

viszont Lescott, De Jong meglehetősen jók voltak sokat tisztáztak, meg voltak fogva a Pool-osok, Gerrard is hogy eltűnt

és elől is futotta pár szép passzolgatásra, majdnem mindegyikben benne volt Ireland, ami örömteli, kell ő a csapatba
elől kicsit jobban koncentrálva, SWP-nek is volt 2 jó lövőhelyzete, de elkúrta, Ireland sem mert tüzelni eleget
Ade elég gyenge volt, de megrázta magát, ezért klassis

Tevez viszont csereként remekül felpörgette a játékot, vele az a baj, hogy csereként tud pluszt hozzáadni, kezdőként nem annyira

mindenképpen kitolnám kicsit szélre, hogy hadd szokja meg, mert középen csak darál, de szélről beindulva jobban érzi a ritmust talán, ebben a 4-3-3-ban az egyik szélső lehetne ő

a Hull ellen jön Robinho, kurva vicces lenne, ha lesérülne, januárig, amikor is egyből eligazolna:D

játszott idén kb. 4-5 meccsen eddig, ott se tűnt ki, mondjunk decemberben kioszthatna 5-6 gólpasszt meg 5-6 gólt

7 meccsünk lesz majd, a legdurvább hónapunk eddig

Hull ellen meg 6-0-ra kell nyernünk, minimum!

Kranczy 2009.11.24. 10:42:50

A Hull Citynek nincs elmaradott meccse az Evertonnak meg Velünk van. Szóval, ha jól sejtem ez inkább egy előrehozott meccs, hogy mi indokolja az előrehozást azt nem tudom.

double 2009.11.25. 01:20:01

tényleg két nagyon hülye gólt kaptunk megint, ha úgy vesszük, ez is a védelmen ment el

jobb helyezkedéssel,mindkettő elkerülhető lett volna simán

a Loki pl. 180 perc alatt kapott 2-t ezektől:D

ez a leggyengébb csapatrész, és ez kihat a csapatra is, sztem egy magabiztos, erős védelemmel, elől is magabiztosabbak, bátrabbak lehetnénk, főleg középen

középsővédőt biztosan nem fogunk venni, de vmelyik szélre egy bejáratott, hátvédet el tudnék képzelni, aki előrejátékban is képes hozzátenni a játékhoz

Hull-t tényleg meg kell ütni, de képesek vagyunk azt is elbaltázni, még úgy is, hogy a riválisokból 6 csapat, közben nemzetközi meccseket is játszik 2 hetente, és ebből még szinte mi kerülünk hátrányba,nemhogy vmi előny lenne ez

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2009.11.25. 04:09:01

a Hull elleni meccset megint élőben adja az ES2

eléggé jó, hogy idén ennyi meccset ad a TV, bár lesznek kevésbé nagy meccsek, ott csak stream marad, esetleg Digi, ha van:)

az is jó, hogy sok MU/Arsenal meccs kerül a Digi-re, de nekünk asszem csak 1 volt ott vagy 2 összesen

ráadásul a Sport1(vagy Sport2) adja az Arsenal elleni Liga-kupa meccset is, és hát valszeg a MCity-Chelsea meccset is adja rögtön utána az ES2 szombaton
süti beállítások módosítása