PL #4: Man City - Blackburn

2010.09.11. 01:00

Hosszúnak tűnő válogatott szünet után folytatódik a Premier League a 4. fordulóval. A City-nek egy kötelező meccs következik, semmilyen mentséget nem lehetne találni, ha nem nyernénk esetleg. Még akkor sem, ha a sérülések egyre gyakoribbak a City-nél. Az is elképzelhető, hogy Jo-t fogja Mancini a kezdőbe nevezni, de még vele is hozni kell a 3 pontot, pláne a Sunderland elleni bukta után. No meg debütálhat a Blackburn új csatára, Benjani is. Oh yeah.
 
A tovább után előzetes a meccsről. „Sztrímeket” a meccs előtt 30 perccel frissítjük, ami egyébként 16.00-kor kezdődik.

 

 

Angol nyelvű előzetesek:
 
 
 
 
Bármennyire kötelező győzelem, teljesen biztosra azért nem lehet menni a Blackburn ellen sem. Igaz, tavaly viszonylag simán vertük őket hazai pályán 4-1-re Tevez triplájával és Richards góljával. Hasonlót elfogadnánk most is, persze egy mákos 1-0-t is aláírnánk.
 
A Blackburn nyáron nagyon közel került a takeover-hez, egy indiai milliárdos majdnem megszerezte a klubot, többek között 100 millió fontot ígért Allardyce-nak új játékosokra. Ez az átvétel még mindig a levegőben lóg, bizonytalan az üzlet kimenetele. Minimális mozgás volt nyáron a Blackburn-nél, 1-2 játékos távozott ingyen, akik nem voltak meghatározóak, és 2 támadó érkezett, az egyik a City-nél jól ismert Benjani, a másik pedig a Man United-től kölcsönkapott Mame Diouf. Egyik se találjon be ellenünk.
 
A City-nek pedig sikerült némileg pozitív színben feltűnnie a héten, hiszen a Svájc-Anglia meccs egy kis részében egyszerre 6 játékos is pályán volt a City-ből, ami azért elég ritka bármely válogatottnál, hogy 1 klubot ennyi játékos képviseljen a pályán. Hart, Lescott, Barry, Johnson, Milner, SWP.
 
Sérültek
 
Blackburn: Andrews, Olsson. Olsson sérülése nem annyira súlyos, akár szerepelhet is holnap.
 
City: Bridge, Boateng, Kolarov, Balotelli, Richards, Nimley, Tevez, Adebayor. Hosszabb ideig csak a Balotelli (6 hét), Nimley (6-8 hét), Kolarov (?) trióra nem számíthatunk, a többieknek csak kisebb sérülése van, szerencsés esetben játszhatnak is a Blackburn ellen. Tevez a válogatott meccsen kapott 1-2 rúgást, Richards kb. már felépült, Ade pedig nem edzett a héten sokat. Boateng debütálására is lehet, hogy várnunk kell még.
 
Egymás ellen
 
Tavaly 2-ből 2-t nyert a City, otthon 4-1-re, idegenben pedig 2-0-ra. 2 éve 3-1-re nyertünk otthon, idegenben 2-2 lett. Elmondható tehát, hogy Blackburn nem túl szerencsés ellenünk az utóbbi időkben.
 
Érdekességek
 
  • A City 5 alkalommal nem tudott gólt lőni az elmúlt 8 bajnoki meccséből.
  • Mancini alatt a csapat még nem kapott ki egymás után 2-szer.
  • Tevez abszolút Blackburn specialista: összesen 9 gólt lőtt 8 meccsen a Blackburn-nek, beleszámítva a MU-ban lőtt góljait is.
  • Adebayor pedig Paul Robinson (Blackburn kapusa) specialista: 7 bajnoki meccsen 9 gólt lőtt neki, természetesen még Arsenal-os idejét is beleszámítva.
  • Ha a Blackburn nyerne, akkor ez lenne az 1000. győzelmük a legmagasabb osztályban történelmük során.
  • Ha viszont kikapnak, akkor ez lesz az első alkalom, hogy Allardyce vezetése alatt zsinórban 3 PL meccset veszítenek.
  • Pedersen pedig némileg City specialista: 3 gólt szerzett a Blackburn elmúlt 4 City elleni (idegenbeli) meccsén.

A kezdő

Sok a sérült, Tevez és Ade esetében egyelőre nem lehet tudni a pontos állapotukat, legalább egyikre nagy szükség lenne. Jobbhátvéd poszton Richards talán visszaveszi a helyét, ha nem, akkor Zabaleta kezd. Balhátvéd poszton továbbra is Lescott szerepel kényszerből vélhetően. Középen Kolo - Kompany duó helye biztos.
 
Hart sem most fog padozni vélhetően, ahogy Barry, Yaya helye is biztos a kezdőben. A többi már taktika kérdése, ha Mancini beteszi ismét De Jong-ot, akkor csak 3 támadóbb játékosnak marad hely, viszont ha nincs se Tevez, se Ade, akkor az elég kevés. Így mi 4-4-2-vel próbálkoznánk. Széleken Milner és Johnson, elöl pedig mindenképp Silva kapna lehetőséget a csatár mögött. Aki jobb esetben Tevez vagy Ade, esetleg Jo vagy RSC.
És ez ugye könnyen változhat 4-3-3-ra, hiszen Milner behúzódik középre, ami tőle nem idegen, Silva kihúzódik balszélre, Johnson pedig kicsit előrébb megy, és máris ott egy 4-3-3-as játék.
 
A játékvezető
 
A nagy „kedvenc” Mark Clattenburg. Remélhetőleg nem fog bakizni.
 
Tipp
 
2-0. Bőven elég lenne, figyelembe véve hogy van pár komoly hiányzónk, csütörtökön pedig már EL meccsünk van a Salzburg ellen idegenben. Silva és Johnson góljait jósoljuk meg. De ha Milner lő egy duplát az is jó.    
 
Come on Citizens!

 

Veetle
Fox Soccer [EN] - http://www.veetle.com/index.php/channel ... 9a904e0c59



Quick Media Links: -
http://www.iraqgoals.net/12821-manchest ... vers-.html
http://www.atdhe.net/23798/watch-manche ... -blackburn
http://www.firstrow.net/watch/26934/1/w ... overs.html
http://www.iilemi.com/8203/1/Watch-Manc ... rn-Rovers/
http://www.iilemi.com/8204/2/Watch-Manc ... rn-Rovers/
http://livefooty.doctor-serv.com/sat11. ... ckburn.php
http://www.rajangan.net/template_live.php?ida=28122
http://www.livehq.us.tt/
http://jhontvsoccer.blogspot.com/2010/06/channel-8.html
http://www.entertainmenow.net/channel1.php


http://soccerjumbo-o4.blogspot.com/2009 ... nel-1.html
http://vipcanals.net/ch3.html
http://socolive.net/live-soccer.htm
http://channel-tv.net/ch1.php

A bejegyzés trackback címe:

https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr72287304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Richards 2010.09.11. 08:37:49

kezd sok lenni a sérülésekből...
Balotelli játszott eddig 30 percet, és kb. 2 hónapos pihenő

a Blackburn ellen meg tipikusan 2 csatárt játszatnék, tömörülni fognak, nehéz feltörni őket
de ha tényleg sérült Tevez és Ade is, akkor az vicces lesz

Digi már levette a netes streamet, így már semmt sem adnak neten, rohadékok

Richards 2010.09.11. 08:40:31

ja meg Richards visszatérhet, Boateng is már augusztus eleje óta sérült igazából

1-2 lap meg azt írja, hogy tényleg Jo fog játszani ma

Jared23 2010.09.11. 09:31:40

nyerünk 3-1-re

Milner, Kompany, Jo a 3 gólszerző:)

black:roll 2010.09.11. 11:32:30

azért nem sok esélye volt annak, hogy Tevez, Ade, Balo egyszerre legyenek sérültek, és ezek szerint mégis...
ráadásul tényleg már szeptember elején 5 tétmeccs után

ettől függetlenül a Blackburn-t le kell gyalulni vicc nélkül, és akkor lesz 7 pontunk, ami még mindig nem olyan sok

Zabaleta is lehet balhátvéd szükség esetén, meg Lescott is
középen marad a defenzív trió sztem, de Yaya szokás szerint támad is

double 2010.09.11. 13:09:42

egyébként is beteg vagyok, az időjárás hígfos, most már csak egy mai City pofon tenné még szarabbá a hétvégémet:D

ehelyett inkább egy Everton + City győzelem kellene a citromos/mézes tea mellé:D

Jó a kezdőben, az azért nem semmi, de akkor most Santa Cruz is sérült?
vagy vele már egyáltalán nem számol Mancini?
egyébként úgy tudom, hogy Bellamy és Ireland is sérültek, még utoléri őket a City-s sérüléshullám:))

Milner-De Jong-Yaya-Johnson középpályát játszatnék igazából, előttük pedig Silva mint támadókp. és mondjuk Jó, ha más nincs

double 2010.09.11. 13:41:08

Blackburn-nél lehet kezeni fog a kivénhedt spanyol Salgado, ő jobbhátvéd ugye, így az ő oldalára kéne tenni Johnson-t, mert őt elég könnyen meg lehet forgatni, hiszen már lassú is a spanyol

Milner meg nem cselez és támad annyit, ezért kezdetném Johnson-t a bal szélen mondjuk
vagy Silva-t akkor már

double 2010.09.11. 15:11:30

Evertopn vezetett, erre már vezet a MU 2-1-re

fogadni mernék, hogy ellenünk az Everton 200%-ot fog nyújtani majd

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 15:33:49

nem sok streamet találtam, úgyhogy sok szerencsét:), fent vannak...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 15:43:23

kezdőcsapatok:

Man City:
Hart, Richards, Toure, Kompany, Lescott, Wright-Phillips, Toure Yaya, Milner, Vieira, Adam Johnson, Tevez.

Subs: Given, Zabaleta, Santa Cruz, Barry, Silva, Jo, Boyata.

Blackburn:
Robinson, Salgado, Samba, Nelsen, Givet, Mame Diouf, Jones, Grella, Pedersen, El-Hadji Diouf, Kalinic.

Subs: Bunn, Olsson, Emerton, Dunn, Nzonzi, Mwaruwari, Chimbonda.

Referee: Mark Clattenburg (Tyne & Wear)

egyrészt az Everton összehozta 1-3-ról 3-3-ra a meccset a MU ellen, szép:D

másrészt Barry helyett Vieira van, Milner középen lesz valszeg, SWP pedig szélen
Tevez kezd, bár nem 100%-os, kockázatos így persze

mindenképp nyerni kéne

double 2010.09.11. 15:46:48

@crazy_horse: nem rossz kezdő ez, max. SWP helyett Silva-t nyomatnám, de lehet ő sem fitt eléggé

NDJ remélem csak pár napot hagy ki

lassan kijön egy kezdőcsapat a sérültekből

one citizen 2010.09.11. 15:55:39

hm mondjuk Vieira-t meg SWP-t épp a Salzburg ellen játszatnám:)

Tevez-t lehoznám a 60. percben, ha már vezetünk 2 góllal, nehogy a végén lerúgja vki

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 16:16:27

Johnson próbálkozik, de nem elég jól egyelőre:)

double 2010.09.11. 16:25:13

Kompany bakker, ez kevésen múlott

kéne már a vezetés:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 16:28:11

szánalmas potya volt, nem tudom hogy lehet ilyet beszopni

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 16:43:25

édes kevés ez a mai teljesítmény eddig

double 2010.09.11. 16:49:27

nehéz 2. félidő lesz

ha beszopunk még 1 gólt, kb.végünk van, de hogy miként lövünk két gólt azt sem tudom
szokásos, Tevez mélyen játszik, így nincs elöl támadó

double 2010.09.11. 17:00:00

jöjjön be Silva, mert kreativitás eddig egyedül Johnson-ban volt

double 2010.09.11. 17:15:21

Vieira!!!!!

bassza meg gyerünk

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 17:22:03

szép gól volt, de muszáj még egyet bebaszni

double 2010.09.11. 17:37:26

ennyi helyzetet elbaszunk:((

double 2010.09.11. 17:44:12

megért volna egy 11-est ez...
kurva Clattenburg egy fos

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 17:49:09

a potyakapus Robinson csak ma nem potyázik

Hart-ék meg pont ma hozták össze ezt a fos gólt

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.09.11. 17:57:06

hát ennyi, maradt 1-1

helyzetkihasználásból kb. megbuktunk újra:(

black:roll 2010.09.11. 18:02:33

hát ez borzasztó volt
nem tudom mit gyakorolnak ezek edzésen, majdnem minden helyzetet szarul lőttek el, középre a kapusba
vagy pedig ritkán jól, akkor meg a kapus védett jól

végén mi volt ez? Tevez kalimpált, Jo kb. 1 másodpercet késett a lövéssel, közben üres volt a kapu
ez a nagy néger Samba is élete meccsét tolta

tavaly otthon,a hogy fenit is van 4-1-re vertük őket otthon
idén 1-1, azt is éppen hogy visszahozva Vieira góljával

meg ha úgy nézem, hogy a Sunderland+Blackburn meccsekből szereztünk 1 pontot, hát botrányos

double 2010.09.11. 18:09:30

áhh maradék kedvem is elment a hétvégétől...

köv. meccs majd csak csütörtökön, ami kb. arra lesz jó, hogy vki lesérüljön
hétvégén meg Wigan idegenben, hát simán nehezebb lesz, mint a mai

one citizen 2010.09.11. 19:12:13

a védelem elég jó volt amúgy, csak az a hülye potya ne lett volna
nem igazán volt a Blackburn-nek lehetőségük, egyre emlékszem, azt Hart fogta

de a sok helyzetből be kellett volna vágni még egyet legalább
a 11-est a szemét bíró megadhatta volna, egyértelműen buktatták Johnson-t

ami viszont kissé aggasztó, hogy tavaly az első 4 meccset úgy emlékszem megnyertük a PL-ben
most 4 meccsből van 5 pontunk, az elég nagy különbség azért

Jared23 2010.09.12. 02:58:40

nem otthon néztem a meccset, sőt kb. az első 30 percet nem is láttam, de borzasztó volt ez az impotencia támadásban

igazából a helyzetekig még eljutottunk, de a végén mindig ratyi megoldást választottunk

a gólt Vieira-nak köszönhetjük, hát ezzel többet hozzátett a támadásokhoz mint SWP, aki nem is tudom mit csinált
Milner is elveszettnek tűnt sokszor

Richards 2010.09.12. 16:43:28

kár a meccsért, mert nekünk állt végig, hozni kellett volna gond nélkül

a baki érthetetlen volt Hart-tól,de ettől még vágni kellett volna 2-3 gólt, a helyzetek meg voltak ehhez
süti beállítások módosítása