Ott hagytuk abba, hogy Mancini nagy terhet vállal magára, mert az új igazolásokkal még nagyobb nyomást tesz a csapatra, és a saját vállára is. Még több elköltött pénz = még nagyobb eredménykényszer. A bizalom meg van felé (egyelőre), hiszen tavaly nem végzett rossz munkát, pedig hirtelen kellett beugrania, óriási teher alatt volt végig, a végén csak centikkel maradtunk le a Bajnokok Ligájáról. Pl. a védelem stabilizálása volt az egyik legnagyobb eredménye, végre nem kapkodtuk a gólokat meccsenként többször komikus jelenetek után. Ezt egy olasz edzőtől el is vártuk. A bajnokság végén azért rezgett a léc Mancini alatt, volt egy pár napos időszak, mikor nem lehetett tudni, hogy megy vagy marad. De az arabok gyorsan intézkedtek, és világossá tették, hogy Mancini marad. (No meg az igazolásokhoz szükséges pénzt is szó nélkül letették az asztalra.) A központi kérdés, most is ugyanaz: tudja-e Mancini hozni az eredményeket, csapattá tud-e gyúrni ennyi jó játékost, és mindez mire lesz elég a különböző frontokon. Az elvárások most már nagyobbak, tavalyról emlékezhetünk Hughes esetében is a TOP6-os célkitűzésre, ami jogosan/nem jogosan az ősz folyamán TOP4-es célkitűzésre változott. Idén szó nincs már TOP6-ról. „Challenge for title.” Ez jól hangzik, és annyit tesz, hogy célba vesszük a bajnoki címet, és kevésbé szerencsés esetben is szállítani kell a BL helyezést. És akkor ott van még 3 másik kupasorozat. Egy TOP4-en kívüli helyezés fel sem merül már lehetőségként. Pedig esély van rá végül is.

 

A tovább után a 2010-2011-es szezonról, a célkitűzésekről, az elvárt eredményekről és a lehetséges taktikai változásokról kicsit hosszabban. 

 

Egyelőre a City mérlege több 100 millió elköltött euró, és kézzelfogható eredmény még nincs. Ilyen véleményekből rengeteg lehet olvasni, külföldi lapokban főleg. (Ellendrukkerektől még rondábbakat is. :D) Ami nem teljesen igaz, mert egy klub, ami rendszeresen a 10. hely környékén végzett az elmúlt években (vagy lejjebb) a tavalyi szezonban legjobb eredményét érte el az 5. hellyel a PL történetében (1992 óta), ilyen jó helyen még nem végzett a City. Ezzel együtt a legtöbb pontot is tavaly gyűjtötte a csapat (67-et). Sőt a legtöbb gólt is most lőtte a PL szezonok során a City (73-at). És hossz idő után egyáltalán kupaelődöntőbe jutott a klub a Liga-kupában. Nagyon kicsin múlott, hogy a döntő is sikerüljön. Ezek mind abszolút nagy sikerek, mégsem annyira áttörő sikerek, mint konkrétan egy kupagyőzelem vagy bejutás a BL főtáblájára. De a fejlődés egyértelmű.

 

Összességében szép és jó, amit tavaly elértünk, de idén ennél még több kell. TOP4, és a 3 kupasorozatban is helyt kell állni. A kupákról tudni lehet, hogy óriási szerepe van a dolgok alakulásában a szerencsének. Egy bajnokság hosszú távú küzdelem, egy kupasorozatban mindig 1 meccs dönt általában. Tavaly a Liga-kupában a MU elleni elődöntőben 2*15 perces hosszabbítás, majd esetleg 11-esek döntöttek volna, ha nincs Rooney 93. percben szerzett gólja. Az FA-kupában a Stoke ellen megismételt meccsen kikaptunk. Pedig a bajnokság nem kaptunk ki tőlük egyszer sem.
 
Meglátjuk mennyire leszünk jók. Remélem, javulunk tavalyhoz képest, és versenyben leszünk a bajnoki címért. Ezt szeretnénk, de a legelső cél a Bajnokok Ligájának kiharcolása. Remélhetőleg most nem maradunk le róla.”- nyilatkozta a napokban Tevez.
 
Yaya Touré még kicsit korábban, július végén ezt nyilatkozta: ”Pillanatnyilag a 3-4. hely reális a bajnokságban. De 1 év múlva már abszolút esélyesek lehetünk ezekkel a játékosokkal a keretben a bajnoki címre is. Jelenleg még a Chelsea, a Man United és az Arsenal is előrébb jár valamivel nálunk.
 
A 4 nagy csapatot Big Four-nak nevezték sokáig. De nincs többé Big Four. Tavaly a Tottenham-nek sikerült megtörnie a 4 nagy klub hegemóniáját, és nekünk is jó esélyünk volt erre végig. A Liverpool pedig 7. helyen végzett. Reményeink szerint ismét ott leszünk a végelszámolásnál, ez az elsődleges célunk.”- mondta Barry.
 
Ezen nincs mit ragozni, alapvető elvárás a TOP4 helyezés a bajnokságban, illetve minél jobb szereplés a kupákban. Idén viszont lesz nemzetközi porond, ami egy jó esély a bizonyításra szintén. Az Európa Ligában jó pár erős csapat vesz részt, ilyen pl. a Liverpool és a Juventus is, de a tény az tény, a tavalyi döntősöknek, az Atletico Madrid-nak és a Fulham-nek közel sincs olyan erős kerete, mint a Man City-nek.   Ebből azért következik, hogy egy ilyen kerettel ebben a kupasorozatban a minimum, hogy a legjobb 8-ig legalább eljut a csapat vagy még tovább. Az őszi csoportkörben kiesni óriási blama lenne. A Temesvár ellen előtte még inkább. Másrészt egy jó lehetőség a rotálásos politikához, hogy minél több játékosunk kapjon esélyt, főleg a fiatalabbak is. A hazai kupákban is el kell jutni a lehető legtávolabb, sőt ezekben van nagyobb esély egy esetleges kupagyőzelemre. (Ne feledjük, hogy az EL-ben pl. egy elődöntőbe jutáshoz 14 mérkőzést kell lejátszani és aztán még 2-t az elődöntőben.)
 
Ezektől függetlenül a szezon kiszámíthatatlan. Nem tudjuk mit fog hozni az új szezon. Egy biztos, ahogy tavaly is, idén is lesznek jó és rossz szériák. Akár nagyon rossz szériák is. Idén is ki fogunk kapni párszor, idén is lesznek meccsek, amikor semmi nem jön össze. Lehetséges, hogy október végén a 8. helyen fog állni a bajnokságban a csapat. Vagy az 1. helyen 5 pontos előnnyel. Bármi lehet. Akárhogy is lesz, időt kell adni a csapatnak és a menedzsernek. Ez jár az új igazolásokkal. Főleg, hogy kb. 4-6 új játékost kell idén is beépíteni a csapatba. Ezt tavalyról is tudhatjuk, hogy sok időbe telik. Kolo Touré, Lescott és Adebayor talán igazán be sem illeszkedtek még. Pontosabban még nem igazán kapták el a fonalat. Ott van Tevez példája, aki óriási szezont futott, de emlékezzünk, hogy a szezon első 2 hónapjában neki sem ment a játék, nem jöttek a gólok. Neki is kellett ennyi idő, hogy egyrészt teljesen egészséges legyen (fizikálisan), másrészt némi idő a beilleszkedésre, amíg megszokta a teljesen új csapattársait. Most ugyanez a sztori, Silva, Yaya Touré, Kolarov, esetleg Milner. És nem mellékes, hogy most volt egy Vb is közben, ami miatt kissé csúszott a felkészülési szezon.
 
Nyilatkozott Mancini éppen tegnapelőtt, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésére pár játékossal kapcsolatban:
Nem volt együtt a csapat összes játékosa elég sokáig, éppen csak a napokban volt mindenki együtt edzéseken. Többen szerepeltek a Vb-n, így a felkészülést az új szezonra csak 1-2 hete kezdték el. Most pedig ismét barátságos meccset játszik sok válogatott, tehát újra elutaztak ezek a játékosok és ez nagy probléma. Sajnos valószínű, hogy pár fontos játékos nem lesz 100% állapotban a következő 20 napban még. Természetesen ez más, erős kerettel rendelkező klubokra is igaz.
 
Az érkezőknek be kell illeszkedniük, többségüknek nemcsak a csapatba, hanem alkalmazkodni Angliához, Manchester-hez (az időjáráshoz…), egy új kultúrához, azon belül az új csapathoz, a többi csapattársat meg kell szokniuk. Pl. Silva lehet mást fog játszani itt, mint amit évekig játszott a spanyol bajnokságban, a Valencia színeiben. Meg kell szokniuk a PL stílusát. Aki másik angol klubból érkezik, azzal nyilván nincs ilyen gond. De a spanyol és az angol bajnokság pl. alapvetően más. Az angol talán gyorsabb, és fizikálisan mindenképp erősebb és megterhelőbb. Ezen kívül formába kell kerülniük, Lescott-nak is mennyi időbe telt, mire hasonló produkciókat nyújtott, mint anno az Everton-ban, amiért felfigyelt rá Hughes. Ez ezzel jár, ez benne van a pakliban. (Nem mindenki Adam Johnson, hogy jött, látott, és pazarul futballozott meccseinek 80%-án. Sőt, ez a ritka.)
Annyival előrébb járunk, hogy tavalyról azért van egy valamennyire már összeszokott társaság. Viszont 4-5 új játékost beépíteni, ráadásul a kezdőcsapatba, az nem fog menni hirtelen. Mancini-nak óriási feladata lesz ez. Hoznia kell már ősszel a 3 pontokat, közben formába hozni a csapatot és a játékosokat. Minél egységesebbé kell gyúrnia őket. Illetve teljesen átépíteni a csapatot taktikailag, mert ez szinte borítékolható az új igazolásokból. Ez nem 2 napos meló sehogy sem.
 
Taktika
 
Nagy változásokat várunk a taktika terén is. Igazából teljes taktikai revolúciót tavalyhoz képest. Hiszen tavaly Mancini hozott anyagból dolgozott (amit Hughes ráhagyott). Idén viszont bevásárolt ő is (és még lesznek új érkezők), így joggal várhatjuk, hogy lesznek alapos változások.
 
Kapusposzton nagy meglepetések nem lesznek, ha csak nem az, hogy az egyik jó kapusunkat elveszítjük. Ugyanis kapusposzton a rotáció nem igazán „menő”. Pláne nem 2 ilyen jó kapus esetében. De ezt Mancini majd kisakkozza valahogy. (Na de hogy lehet itt jól dönteni???)
 
A védelemben mondhatni posztra igazoltunk, Bridge helyett érkezett Kolarov. Bridge ezzel lejjebb csúszott a ranglétrán, de erre rászolgált. Boateng pedig vélhetően a jobbszélen fog lehetőséget kapni, de ezt majd Richards-sal lebokszolják. A védelem belseje érdekesebb, elvileg Boateng is játszhat középen, de a Kolo Touré, Lescott, Kompany trióé az elsőbbség. Sérülések bőven lesznek ezen a poszton (tavaly Boyata-ra is nagy szükség volt bizonyos időszakokban), tehát a rotáció miatt mindenki fog elég esélyt kapni várhatóan. Zabaleta pedig mint „mindenes” fog szerepet kapni. De a védelemben az igazi forradalom a szélsővédők játékában lesz elvárásaink szerint.
 
A középpálya az igazi kemény mag. Mondhatni a kulcskérdés az egész szezont illetően. Érkezett Yaya Touré és David Silva, és napokon belül érkezhet Milner is. Badarság lenne feltételezni, hogy a Barry-De Jong páros tavalyhoz hasonlóan sok meccset fognak kapni ketten együtt a kezdőben.  Nem is tesszük. Persze nem is „dobnánk” őket, csak más rendszerben képzeljük el a játékukat. Ez pedig egy nagyon stabil 3 fős középpálya a pálya belsején. Ez kapásból lehetne Barry-De Jong-Yaya T. vagy Barry-Yaya T.- Milner is, és ne feledjük, hogy Vieira és Zabaleta is használható itt (sőt akár Kompany is). Ránézésre nem túl kecsegtető a 3 védekező középpályás egyszerre, de ez azért annál sokkal több. Lényegesen több a tavaly párszor használt Barry-De Jong-Vieira trióhoz képest. Ami De Jong passzivitásával, Vieira meglehetősen lassú játékával valóban teljesen defenzív volt. Viszont Yaya Touré technikája révén kiemelkedik a védekező középpályások közül. Milner pedig abszolút sokoldalú középpályás, eleve azért is, mert szélsőként is bevethető, mindkét lábát képes használni, belül is használható, valamint box-to-box játékra is képes. (Amit hiányoltunk Barry-től tavaly sokszor, hogy a támadásokhoz is érjen fel.)
Ez lenne a csapat központja, egy 3 fős, alapvetően defenzív, de mégis sokat dolgozó, a támadásokhoz sokat besegítő, a védelmet pedig kisegítő középpálya. Yaya, Barry, De Jong, Vieira, Zabaleta és Milner (?) hathatós közreműködésével. (M. Johnson-t is idevehetjük.)
 
Itt jön közbe a szélsők játéka, a pálya széle. Itt térnénk vissza a szélsővédőkre, mert itt (és ebben a taktikában) van rájuk óriási szükség. Pontosabban a támadó kvalitásaikra. Ez Kolarov-nál adott, sokszor bekapcsolódik a támadásokba, tud beadni, nagyon jó a labdaérzéke. Ne sérüljön le, nála ez lesz a fontos. Másik oldalon Boateng és Richards támadókvalitásai nem ennyire egyértelműek, de mindketten bizonyíthatnak.
Ezzel viszont ebben a taktikai felállásban megszűnne a vonal szélsők szerepe, ami tavaly legtöbbször alapvető része volt a taktikának. Bellamy (vagy Petrov) a balszélen, SWP vagy Johnson a másik szélen. Az 442-ben illetve ritkán 451-ben működött, de nem mindig. Három gond is volt vele, egyrészt nem volt sokszor elég hatékony, Bellamy vagy SWP bár technikás játékosok, sokszor kellő segítség nélkül labdavesztés lett a vége. Néha 1-1 befelé cselezés sikerült, de utána a passz vagy beadás már nem. Johnson érkezésével javult a helyzet, mert ő remekül tud beadni. De ő még nem elég tapasztalt játékos összességében. Másrészt a középpályáról semmilyen segítséget nem kaptak a szélsők, hiszen Barry-ék mással voltak elfoglalva. Illetve a szélsővédőktől sem kaptak sok segítséget, támogatást. Bridge és Zabaleta nem igazán jók ebben. Richards pedig sok apró sérüléssel ritkán került be a csapatba, bár volt pár szép mozdulata a támadásoknál a szezon során. (Pl. egy emlékezetes szólógól egyszer.)
 
Tehát 4 védő, amelyben a szélsők sokat mennek előre, ezt ellensúlyozva a (3 fős) középpálya biztosít, ám de egyszerre építi is a támadásokat Yaya és Milner ehhez abszolút passzoló tulajdonságait kihasználva. Maradt még 3 hely a támadóknak. Itt szintén több variáció lehet. Megnézve a játékosokat (a szélsőket átminősítjük támadóknak): Adebayor, Tevez, Silva, Robinho (?), Jo (?), Bellamy (?), SWP, Johnson. (RSC, Caicedo - ők vélhetően távoznak a közeljövőben, illetve a kérdőjeles játékosokból is 1-2-n legalább.)
Ade, Tevez, Silva. Ez az alap trió. A formáció már nehezebb. Világos, hogy Adebayor a leginkább centertípus. Tevez is játszott centert, volt mikor jobb is volt egyedül, mint Adebayor-ral, de mégis Tevez szeret játékba avatkozni, kicsit mélyebbre jönni labdákért stb. Silva pedig egy remek szélső is lehetne, center mögött is játszhat, aki betör 16-osra, illetve leosztja azokat a várva várt utolsó passzokat. E 3 játékost mi nagyjából egy 3szög formációban képzeljük el, Ade fent, mint center, Silva és Tevez pedig (Ade mögött) egymás mellet rengeteg (!) mozogva. Ki szélre, szélről be, 16-osra be, onnan ki, kicsit hátrébb összeszedni a labdákat és így tovább. De ugyanígy lehetséges, hogy Ade és Tevez csatár fog játszani, Silva pedig egyedüli támadó középpályást a 2 ék mögött. (Ebben az esetben érdemes lenne Ireland-et megtartani erre a posztra, legalább cserének.) Mindezt komoly összeköttetésben a középpályásokkal és a felfutó szélső védőkkel. Előző posztban említettük, hogy mennyire multifunkcionális pár új játékosunk. Silva és Milner, valamint Balotelli is ilyen lehet. De Robinho (ha nem távozik) szintén több poszton alkalmazható. Tevez is. Adam Johnson is. Utóbbi pl. a szélre kimozgással nagyon hatékony lehetne. Ki lesz próbálva középen, a csatár mögötti pozícióban is érzéseink szerint.
 
Ez lenne, lehetne az alaptaktika: 433. A támadók sokat futnak, dolgoznak mezőnyben is. A középpálya segítene elöl is, hátul is. Nagyjából ilyesmit előlegezünk meg a csapatnak látva Mancini igazolásait. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy Bellamy-t és SWP-t is könnyen eladhatjuk még nyáron. Ahogy Petrov-ot sem pótoltuk. Ilyen típusú szélsők ehhez a taktikához nem illenek.
 
Természetesen nincsen csapat, amely csak 1 taktikát használ. Tavaly játszottunk sokszor 442-t, 2 támadó szellemű szélsővel és 2 védekező szellemű középpályással. Volt, amikor ez már 4-2-4 volt ellenféltől függően, és a szélsők kvázi csatárok/támadók voltak. De szintén volt példa 433-ra is. Sőt 451-re is, amikor 3 belső középpályás mellett a két szélső is sokat védekezett.
 
Idén is várhatóak olyan meccsek, amikor nem ez a fent felvázolt taktika fog uralkodni, hanem egy szimpla 442. Amikor éppen arra lesz szükség klasszikus szélsőkkel. Pl. hazai pályán a bajnokságban egy védekező csapat ellen, pl. Birmingham, Stoke vagy egy újonc elleni meccsen semmi szükség 3 kemény középpályásra vagy esetleg De Jong defenzív játékára. Akkor inkább 2 belső kp. + 2 gyors szélső hasznosabb, hiszen végig támadjuk a meccset, míg az ellenfél 8-10 emberrel védekezik. Annál könnyebb feltörni őket, minél több támadó szellemű játékos van fent. Viszont 1-1 rangadón, amikor pl. a Chelsea és a United is gyakran 3 belső középpályással áll föl, akkor nekünk is ezt kell követnünk. Vagy idegenben egy Everton, Villa, Spurs, Liverpool elleni meccsen, amelyek piszok kemények. Meg kell próbálnunk dominálni a játékot ezeken a meccseken egy erős és hatékony (!) középpályával, tavaly nem nagyon sikerült az eredményeket ismerve.
 
Összegezve az eddig leírtakat, nagy változások történtek idén nyáron is, és olyan szezonra kell készülnünk (ismét), amelyben lesznek nagy győzelmek, nagy vereségek, dráma, és a végén siker vagy éppen sikertelenség. De ahogy a csapatnak, úgy Mancini-nak is idő kell az átálláshoz, a változásokhoz, hogy minél egységesebb legyen a csapat. Bár a tét és az eredménykényszer már nagyobb, és az elvárások is konkrétabbak, mint tavaly ilyenkor volt. Igaz a keret is sokat erősödött. Rettentő izgalmas szezon lesz.
 
Come on Citizens!
crazy_horse, Ireland7

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr732218531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.08.13. 10:54:03

természetesen a taktikai rész a fantázia szüleménye, illetve egy nagy tipp csak részünkről
még nem tárgyaltunk Mancini-val:)

illetve direkt kihagytuk az utánpótlás témakörét, hogy hát lesz pár alkalom, amikor lehetőséget adhat az ifiknek is a szezon során...
ami bizonyos szempontból kulcsfontosságú a jövőre nézve (hosszabb távon)

holnap pedig Spurs meccs, és a Spurs a mumusunk, jó esély van egy kellemetlen kezdésre:D

Vladi Weiss 2010.08.13. 11:41:24

Rettentő jó írás ez is, és az előző rész is.
Tökélesetesen egyetértek a leírtakkal nagyrészt.

Hosszú szezon lesz sok meccsel, nagyjából kizártnak tartom hogy az 1. fordulótól kezdve igazán erős legyen a csapat, pláne ilyen nehéz sorsolással. Igaz tavaly 3-4 meccset is nyertünk kapásból a PL-ben, de akkor jobb volt a sorsolás. Illetve nem volt Vb nyáron, így valamennyivel jobban sikerülhetett az alapozás.

Azt sajnos én is el tudom képzelni, hogy ha ősszel nem úgy jönnek az eredmények, ahogy kellene, akkor tél körül kirúgják Mancini-t. Ami nagy hülyeség lenne. Persze nem mind1, hogy mennyire rossz eredmények, mert ha 15 PL meccsből 10et elveszítünk,akkor az megint más.:) De ilyen csak nem lesz.

Türelem, kellő idő és komoly munka, csak így lehet sikeres a City. (Azért a tavalyi csapaton is sokszor látszott, hogy nagyon nem egységes még a csapat, nincs meg az egyensúly a csapatrészek között stb., de szép lassan kialakul majd.)

Vladi Weiss 2010.08.13. 11:51:07

Ami a taktikát illeti, ott igen elég esélyes, hogy a fenti variáció lép életbe sokszor, de lehetséges egy rombusz alakzat is, itt is sokféleképpen lehet használni a játékosokat. Pl. 4-1-2-1-2, z lenne az amikor 2 csatár mögött pl. Silva vagy Robinho játszana. Igaz ehhez is nagyon kellene a szélsőhátvédek aktivizálása.

A 4-4-2-t én nem vetném el teljesen, sokszor tényleg az a legegyszerűbb és leghasznosabb taktika. Ahhoz is meg vannak a játékosaink. A legsikeresebb csapatok több taktikát tudnak azonos szinten játszani.

Sőt a legeslegjobb csapatok sztem attól nagyon jók, hogy fantasztikusan tudnak alkalmazkodni az ellenfél taktikájához.
Némileg kivétel a Barca, mert ők 1 nagyon betanult stratégiával játszanak mindig szinte, igaz azt olyan magas szinten, hogy nehéz követni. De nagyon szenvednek, amikor belefutnak pl. az Inter-be tavaly, amely nagyon jól alkalmazkodott hozzájuk. Vagy a Chelsea-be 2 éve. (Mikor a norvég bíró 1 11-est sem adott a Chelsea-nek meg ugye.:D)

Szóval jó lenne ha tényleg több felállást tudna a csapat játszani. Mivel nincs BL, EL-ben pedig 1 kategóriával könnyebb ellenfeleket fogunk kapni legtöbbször, így csak a bajnokságban lesznek igazán kemény menetek idén. Tavaly nem jöttünk ki rosszul a rangadókból, de igazán jól sem, pl. MU elleni szopások utolsó pillanatokban, Spurs ellen 2 zakó, Everton ellen szintén. (Viszont a Chelsea-t 2-szer vertük, Arsenal-tól 3 meccsen 2 győzelem, 1 döntetlen stb.)

Mindig alkalmazkodni kell az ellenfélhez, ez a lényeg.:)
Mondjuk hogy a szélsőket Mancini nem szereti ez nem jó hír, mert Weiss-nek így akkora jövője nincs nála.:(
És még az sem dőlt el, hogy megy-e kölcsönbe. Csak nem adjuk el.
Adam Johnson-ra is kíváncsi leszek, hová fog illeszkedni az ú csapatba.

Rinocérosz 2010.08.13. 12:48:52

a fenti képen az Manszur sejk?:)
én egészen másmilyennek képzeltem el:D

és ismét grat a cikkhez, egészen jó, én szurkolok a City-nék idén, igaz annyira részletese nem követem a futballt mint ti (inkább csak a válogatottak fociját)

a BL indulás csak sikerülni fog ilyen jó játékosokkal:)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.08.13. 12:56:01

@Vladi Weiss: lényegében tavaly Hughes leváltása is eléggé váratlan volt, mert sok jel nem mutatott a váltásra, és annyira szörnyen sem állt éppen a csapat a táblázaton (igaz, az a sok döntetlen gyengébb csapatok ellen elég gáz volt)

remélem a háttérben letisztázták a dolgokat Mancini-vel, hogy év végégi marad, és ha van eredmény akkor marad tovább, ha nincs, akkor megy, ez kb. így korrekt lenne...

a taktikában meg persze, több taktika kell, mikor éppen hogy...
de tavalyhoz képest akkor is sok változás várhat, már csak az új igazolások miatt is, illetve a tavalyit fel kellett turbózni
(főleg középpályán)

eg hát 433-ból is lehet 10 féle variációt játszani:), minden egyes játékosnak külön utasításokat adni stb.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.08.13. 13:03:47

@Rinocérosz: nem, ő nem Sheikh Mansour, hanem "csak" Khaldoon al-Mubarak:)

mondjuk úgy, hogy a klub elnöke, aki intézkedik Mansour nevében/helyett
azért ő sem kis figura, ami az üzleti életet illeti:)

double 2010.08.13. 13:39:40

le a kalappal újra:)

jó már ilyeneket olvasni, a sok szar lejárató cikk után a sajtóban...
(most is Zalatan-ért teszünk ajánlatot, 96 millió font mindennel együtt, és 500.000-es fontos heti fizetés, ezek már mindent összehazudnak...)

GO CITY!

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.08.13. 14:53:22

egy nagyon jó összeállítás a bbc-től (nyilván angolul), erről az új 25 fős keretről és főleg a 8 hazai nevelésű játékosról, hogy melyik klubnál hogyan alakítják ki ez alapján a keretet várhatóan a PL-ben

nálunk van bőven 8, de a Chelsea-be csak 5, Liverpool-ban pl. csak 4 van, de persze az u21-eseken felül...

news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/eng_prem/8902975.stm

one citizen 2010.08.13. 15:25:53

minőségi iromány csak így tovább:)

sztem mki tudja, hogy lesznek rossz szériák, tehát előreláthatóan biztos lesz pár gázos szitu év közben, de ott és akkor elég nehéz megemészteni:)

tényleg a legalja volt a 7 döntetlen tavaly, Hughesnak is az tett be, na meg a Spurs elleni sima 3-0 idegenben (félek is a holnapi meccstől)
pech, balfaszság, még több pech, nem elég jó játék, stb., sok minden hozzájárulhat a rossz szériákhoz
pl. az összeszokottság hiánya simán lehet egy ilyen, remélem azért venni fogjuk az akadályokat jó arányban...

az új taktikához is csomó idő kell, minimum 1-2 hónap sztem, persze közben nyerünk meccseket, ez egyértelmű, meg bukunk is párat, ez is kb. várható

remélem Johnson-t nem fogja Mancini kihagyni, mert nagyon jó, fiatal, képes váratlan dolgokra, nincs akkora sztár mint Silva vagy Tevez, de lehet még:)

Adebayornak meg nagy teljesítményt kell nyújtania idén már, tavaly olyan 50-60%-os volt kb. csak
20 gólt várok tőle minimum

ezt a Robinho szitut nem értem, most mégis maradni fog?
semmi más nem volt eddig, csak az, hogy hová adjuk el, mennyire távoznia akar stb.
ráadásul eddig nem lehetett volna lerendezni?

one citizen 2010.08.13. 15:30:40

@crazy_horse: itt látszik mekkora vicc ez a szabály, Arsenal-nál a home-grow (gondolom hazai nevelés) játékosok mind külföldiek

az utánpótlás akadémiák szintén tele vannak külföldiekkel, pl. nálunk is belga, szlovák, norvég meg ilyenek:)
Arsenal-nál is, MU-nál is...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.08.13. 15:47:04

@one citizen: hát teljesen globális már az utánpótlásképzés is, ezen sztem nincs mit csodálkozni:)

a gazdag klubok ezentúl is megszerzik megfigyelőik révén a tehetséges gyerekeket más országokból, szóval ez a változtatás sztem sem segíti egyértelműen az angol fiatalokat

ahhoz olyan szabály kellett volna, hogy a keretben 8 angol játékosnak kell lennie
az viszont nagyon durva lett volna, hiszen konkrétan az Arsenal-nak kellett volna vennie 3-4 angolt, vagy pedig az ifiket benevezni 21 éven alul is (őket ugye nem kötelező jelenleg)

black:roll 2010.08.13. 17:49:24

én azt érzem, hogy idén mutatni kell már valami konkrét eredményt, és nem vagyok biztos abban, hogy egy utolsó fordulóban begyűjtött 4. hely elég lesz-e

épp ez az, hogy Mancini alatt már télen is beremeghet a kispad, ha akkor éppen nem vagyunk az első 3-4 helyen
(persze cserébe lehetővé tették neki ezeket az igazolásokat, amihez viszont idő kell...)
egy sima 4. helyet maximum vagy egy kupagyőzelemmel lehet megfejelni, esetleg egy drámaian elvesztett kupadöntővel:D
illetve egy 3. hely a bajnokságban, vagy 2. hellyel, de az meg rohadt nehéz...

a taktikázáshoz én még megvárom a holnapi meccset, lehet hogy 3-3-4-es taktikánk lesz, és Mancini a legnagyobb őrültséget tervezi éppen:D
(angol bajokság amúgy is ritkán van 5 védős vagy 3 védős taktika, senki nem meri bevállalni, pedig ha beválna, akkor nagyon beválna:D)

a riválisok viszont ott lesznek, páran ránk fognak utazni, az újgazdag City ellen mki befeszíti magát, még a kis klubok is nagyon odateszik magukat

a Spurst kivenném egy kicsit, tőlük a BL jelentős energiát levesz, viszont a Liverpooltól Hodgsonnal egy tavalyinál értelmesebb Pool lesz az ellenfelünk, ők meg vissza akarnak jutni a TOP4-be...

illetve Arsenalt mindig tönkrebaszták a sérülések, ha kijön nekik idén a lépés és a mák, akkor nehéz lesz őket is megközelíteni...

3. és 6. hely között végzünk sztem, remélem hogy a 3.-on:)
ha a MU meggyengülne, akkor végül is talán van esély jobbra is
feltéve, ha, esetleg, és így tovább:D

Darmali 2010.08.13. 19:28:45

Klassz poszt. Izgalommal várom az új PL szezont, szerintem a City a legjobb 4-ben fog végezni, de a bajnoki címre nincs esélye.
Ahhoz még a Chelseanek és Unitednek is vért kell izzadnia, pedig az a 2 csapat össze van szokva elég rendesen.

Richards 2010.08.13. 19:52:28

tldr:)
majd holnap:)

PaliDrobo 2010.08.13. 20:23:29

mondom nem lesztek benne a top4-ben:D
minden évben kicserélitek a 3/4 csapatot, ennek bukó lesz a vége, meglássátok

1 jó tanács: a fenti 2 képen lévő személyt cseréljétek ki, az arab legyen az edző, Mancsini meg a tulajdonos:DD
lehet jobban ért a szakmához az arab:D

Richards 2010.08.13. 20:35:02

@PaliDrobo: te már múltkor is vmi ordenáré hülyeséget hordtál össze, nyugtasd le magad...

Vladi Weiss 2010.08.14. 12:33:19

@one citizen: Araboknak az lesz a lényeg sztem, hogy végig lássák az irányt amely felé megy a csapat. Pont azt, hogy ne legyen olyan nagy hullámvölgy, ami veszélyezteti a TOP4et a végén.

Ezért legyünk ősszel is a top helyek körül, nehogy ez legyen az indok...

Nem hiszem, hogy kirúgják Mancinit akkor, ha 4. helyen végzünk, FA-kupában csak elődöntőig megyünk, Liga-kupában hamar kiesünk, az ELben pedig mondjuk a legjobb között vagy az elődöntőben kiesünk.
Idén még azt érzem, elég lesz a TOP4.

Aztán lehet, hogy túl naiv vagyok.:)

Richards 2010.08.16. 09:31:23

pár nap késésssel csak elolvastam, jó lett!

én tavaly azt mondtam végig, hogy a top6 az már jó, ha mellette jól szerepelünk az Fa-kupában, ez ott nem lett meg, de a Liga-kupa végül is elődöntő részig meg volt...

top6-os helyezés is sima volt, és kevésen múlott az az átkozott 4. hely is
tényleg ez volt tavaly év elején a célkitűzés, és ez volt a reális a sok új igazolás miatt (akik közül többen nem igazán hozták magukat, talán csak Tevez)

idén én is azt mondom, hogy top4 a minimum, ha ilyen erősítésekkel sem tudunk tavalyhoz képest egy keveset előrelépni, ami már elég lenne a BL-hez, akkor be kell dobni a törülközőt kis túlzással:D
na meg persze a kupákban van esélyünk, téynleg lutrisak sokszor, de ha erős kezdőt teszünk ki általában azokra a meccsekre, akkor sikerülhet legalább egy döntő
sztem egy EL győzelem remek felkészülés lenne egy jövőbeli BL menetelésre, persze EL-t nyerni is kurva nehéz, ezt remélem mki tudja, sok buktató van még addig...

Liga-kupát a nagyobb csapatok csak a végefelé veszik komolyan, nekünk sem volt necces meccsünk az elődöntő előtt tavaly (pl. még a Fulham is tök tartalékosan állt fel ellenünk, erre emlékszem, meg volt Crsytal Palace, Scunthorpe stb.)
Fa az nehezbb, de rangosabb is, az egy nagy lutri tényleg:D

taktikában csak annyit remélek, hogy Mancini bátrabb lesz, és támadóbb felfogást honosít meg, bár a Spurs meccs épp nem ezt mutatta, igaz még nagyon nem volt toppon a csapat, így biztosabb a védekezésre építeni, kevésbé kockázatos
de ha október-novemberen is ez lesz, az már aggasztóbb
(bár ha ezzel is jönnének az eredmények, akkor oké:D)
süti beállítások módosítása