A januári átigazolások II.

2010.02.04. 14:00

Annyi hírt, pletykát, információt kellett lenyelnünk az elmúlt hónapban az átigazolások terén, hogy az nem is igaz. De most ennek vége -gondolhatnánk naivan- egészen nyárig, aztán közben már jönnek is az újságok az újabbnál újabb nevekkel. Muszáj a tényekre hagyatkozni, ennek okán röviden a nem túl mozgalmas januári transzfereket nézzük meg Man City szempontból.

 
Ezeket vesszük végig a tovább után.
 
Sok név felmerült még Sparky regnálása alatt, majd Mancini próbálta nem elárulni a lehetséges neveket, hanem mindig majd csak a köv. meccs után, de az egészen biztos, hogy Patrick Vieira neve fel sem merült decemberben, de még január első napjaiban sem. Aztán derült égből villámcsapás módján, egyik nap kiderült, hogy Vieira utolsó meccsét játssza másnap az Inter-ben, aztán repülőre ül, és már érkezik is a City-hez aláírni a szerződését 6 hónapra. Így történt, ingyen érkezett, mondjuk azóta még nem lépett pályára sérülés miatt. Tehát a 6 hónapos szerződéséből gyakorlatilag május közepéig, ameddig a szezon tart csak 3.5 hónap van vissza.
 
Ekkortól pedig még volt 3 hét igazolásokra, de nem történt semmi. Nevek jöttek-mentek, Ansaldi konkrétan az újságok szerint már „másnap” utazik Manchester-be, hogy megegyezzenek a klubbal, aztán kiderült, hogy nem is tettünk ajánlatot az argentin védőért. Amennyire valószínű volt Cordóba megszerzése az Inter-től, annyira nem történt meg. Ennek persze lehet az is az oka, hogy éppen akkortájt sérült le komolyabban Chivu, így a veterán védő maradt Milánóban.
 
Közben az Everton-nál kölcsönben lévő brazil támadó, elég sok problémát okozott Moyes-éknál, engedély nélkül hazautazott stb., az a döntés született, hogy Jó a Galatasaray-ban folytatja a szezon hátralévő részében. Ott van ugye Elano is, jól meglesznek ketten.

Robinho gondolt egyet, hogy ő neki most nem igazán tetszik a jelenlegi szituáció, nem játszik eleget, nem is megy neki a játék, jön a VB, amihez játéklehetőség kell neki rendszeresen, amit Mancini nem tudott garantálni neki. A történet vége az lett, hogy Robinho-t kölcsönadtuk a Santos-nak 6 hónapra, augusztusban kell visszatérnie, amiről ő már úgy nyilatkozgat Brazíliában, hogy szívesen maradna több évre is akár a Santos-ban. Valószínűleg 2 hónap alatt megunja a laza brazil tempót, de nem kizárt az sem, hogy 2 év múlva egy spanyol középcsapatban fog kikötni, ilyen hozzáállással főleg.
 
 
Még egy játékost adtunk kölcsönbe az felnőtt keretből, méghozzá a szlovák Vladimír Weiss-t, ő a Bolton-hoz csatlakozott, hogy minél többet játsszon, ezáltal fejlődjön és szokja a PL futballt. Lényegesen jobb és racionálisabb kikölcsönzés volt, mint Robinho-é, amúgy Weiss már 2-szer is pályára lépett csereként a Bolton elmúlt 2 bajnoki meccsén, nálunk nyilván nem fért volna még be.
 
A kevésbé ismert Donal McDermott-ot is kölcsönbe adtuk, bár ő már szezon eleje óta is ott volt (Chesterfield), de most a Scunthorpe United együttesét erősíti szezon végéig.
 
Paul Marshall-t már a hónap elején sikerült kölcsönadni az Aberdeen-hez. Jó-hoz hasonlóan pedig egyik kölcsönből a másikba ment Felipe Caicedo is, ő a Sporting-ból a spanyol Malaga-ba szerződött szezon végéig.  
 
Javan Vidal-t még az utolsó napon kölcsönvette a Derby County, reméljük sok lehetőséget kap ő is.
 
Az utolsó napon pedig szappanoperával végződött az átigazolási időszak megint, ami biztos, hogy Adam Johnson aláírt a Man City-hez 2014 nyaráig, cc. 6-7 millió £-ért. Az eredetileg balszélső középpályás a Middlesbrough-tól érkezett, hosszú huzavona után, a 22 éves játékos pedig nagyon ambiciózusnak tűnik első nyilatkozatai után.
 
 
Mégsem ettől volt igazán hangos az utolsó nap, hanem a kenyai Mariga és az argentin Gago miatt. Mindkettőt meg akarta szerezni a klub, vélhetően Mancini kérésére, bár eléggé úgy tűnik, hogy ha az egyiket sikerült volna, a másikra már nem lett volna szükség. Mariga-ért tett ajánlat rendben volt a Parma is elfogadta, 5-7 millió font + Bojinov játékjoga lett volna elvileg az ajánlat. Csak Mariga kenyai lévén, nem kapott időben munkavállalási engedélyt, még a kenyai miniszterelnök közbenjárására sem. Ezt a City vezetői, akik felelősek az átigazolások rendezésért rendesen elbaltázták. Pár órával később Mariga aláírt az Inter-hez, még olcsóbbért is, Mourinho pedig egy remek játékossal bővítette a keretét.
Gago-ra csak azután mozdult rá a klub, miután Mariga-t nem lehetett megszerezni, ez nagyjából az átigazolási időszak utolsó 2-3 órájára tehető. Tettünk ajánlatot, amit talán el is fogadtak volna, de állítólag nem sikerült elérni a pénzt biztosító tulajdonost, Sheikh Mansour-t. Vagy csak nem kaptak választ tőle. A vége ennek az lett, hogy Gago maradt, most pedig Valdano és Gago ügynöke is a City-t szidja a sajtóban, hogy így nem lehet intézni 1-1 átigazolást ilyen sietve és meggondolatlanul. Nyilván van némi igazuk, bár pont a Real Madrid-nak nem kéne az igazolási technikákról papolnia.
 
Ami aggasztóbb, hogy Mancini ennyire akarta legalább az egyik középpályást, de mégsem sikerült megszerezni egyiket sem, ellenben egy fiatal, nagyon tehetséges balszélsőt és egy veterán középpályást igen.
 
Hogy mire jut velük a Man City tavasszal, na azt várjuk mi is!

Come on City!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr741729153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

one citizen 2010.02.04. 14:23:43

Barry, De Jong, Ireland, Vieira talán elég lesz középen
+Zabaleta is ott van még, ha kell

bár nyilván Mancini nem látta túl erősnek ezt a kínálatot, azért akart volna még 1 belső középpályást

a kölcsönben lévőknek sok sikert, szerepeljenek jól, és úgy térjenek vissza a City-hez majd:)

mondjuk nyáron nem kis meló lesz a sok kölcsönben lévőből kiszűrni ki az aki kell , ki az aki nem, ugye nyáron is jó pár játékos elment kölcsönbe

double 2010.02.04. 15:09:54

a Hull ellen Vieira bemutatkozásra kész, és sztem Johnson is ott lesz a padon legalább

amúgy összességében én sem vagyok elégedett, 1 balhátvédet vártam volna, mert Sylvinho/Garrido sehogy sem elég jók
Bridge is visszatérőben, de ő meg ősszel is sokat hibázott, + még ott a külön problémája a volt nőjével + Terry-vel

csak üssük meg a Hull-t, kezdésnek ez is elég:)

black:roll 2010.02.04. 17:05:53

eléggé City-s megoldások voltak akkor az utolsó napon, lehet, hogy ha 1 héttel ezelőtt adunk be kérvényt Mariga-ra, akkor 1 hét alatt lehetett volna változtatni vagy vmi

Robinho-ról már sokat írtunk, Vb-keretbe sztem benne lesz, még ha a Santos-ban szarul is teljesítene, szóval nyáron meg lehet nézni ismét, csak ezért nem fogok Santos meccseket nézni stream-en:)

viszont ha a VB-n nagyot játszana, és nem akarna visszatérni, legalább egy 20 millát csak adna vki érte...

Johnson és Vieira játékát már nagyon várom, Johnson-tól technikás, gyors, veszélyes játékot, Vieira-tól nyugodt, higgadt, okos megoldásokat hátul, hogy többet járassuk a labdát, többet birtokoljuk a labdát, és hogy teljen az idő mikor vezetünk, de csak előre vágjuk, aztán majd lesz vmi

Kranczy 2010.02.04. 17:30:13

Azért kíváncsi leszek, hogy Mancini, hogy oldja meg, hogy 3 balszélsője van. Bellamy v. Petrov v. Johnson. Bellamy, Petrov nem nagyon bírják a mellőzést és, ha valamelyik átmegy jobbra akkor meg SWP nem játszik..... Ja és persze gondolom Johnson nem azért jött, hogy szotyizzon a padon. Kíváncsi vagyok ki baszik rá!!!

Richards 2010.02.04. 18:57:02

nagy pénzköltésre amúgy sem számítottam, bár a két érkező játékosra sem, ez tény:D
illetve erre a 2 konkrét játékosra

és még így is madnem mi erősítettük a legtöbbet, hisz az Arsenal csak a vén Campbell-t, a MU csak egy fiatal hátvédet, aki majd nyártól lesz ott, a Chelsea senkit se, talán a Villa sem, Pool is csak M. Rodriguez-t vette
Spurs egyedül akik vették Gudjohnsen-t kölcsönben, meg Kaboul-t akit a City-vel is összehoztak

szóval meglátjuk, hogyan fog beilleszkedni majd a 2 új játékos

Richards 2010.02.04. 18:59:59

@Kranczy: hát igen, de ha meg úgy nézzük, hogy jövőre vagy a BL csoportkör vagy az EL csoportkör tutira meg lesz, akkor ősszel jó sok meccs lesz, sokat is kell rotálni, Petrov még nem hosszabbított(!), Bellamy meg nem bírja a sorozatterhelést

persze attól még az idei meccseken lesz 1-2 kellemetlen pillanata a szélsőknek, főleg ha Mancini mondjuk 4-3-3-as taktikát talál ki, amihez 3belső középpályás kell, elől Ade + Tevez, és akkor már csak 1 szélsőnek van ugye hely

könnyen lehet, hogy 4-4-2-re váltunk majd

bár sokan nem mennének át egy Vieira-De Jong-Barry középpályán, ha formában van ez a 3 játékos:)

Richards 2010.02.04. 19:28:27

a hivatalos oldalon kint van 1 friss A. Johnson interjú/sajtótájékoztató

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.05. 12:22:21

január elején mi is 1 belső védőt, meg 1 balhátvédet vártunk, lett belőle egy véd.kp. + balszélső:)

belső védőt nem is baj, hogy nem vettünk, szépen előhúzta Mancini a kalapból Boyata-t, + most már visszatért Touré és lassan Lescott is, és Kompany is remek volt abban a pozícióban, most bezzeg megint lesérült

Mancini viszont nagyon jókat nyilatkozik Bridge-ről, bízik benne, hát akkor most megmutathatja Bridge, hogy mennyire jó hátvéd, mert ősszel nem kevés meccseket befolyásoló hibája volt

Vladi Weiss 2010.02.05. 20:57:09

Sok sikert az új játékosoknak, külön Weiss-nek is a Bolton-ba, meg a többieknek is.

Nyáron én is "nagytakarítás" várok majd a kölcsönből visszajövők miatt, viszont addig remélhetőleg kialakul egy nagyon stabil mag a csapatnál,akikre jövőre építhetjük a csapatot.

black:roll 2010.02.15. 13:05:00

nagyon erősödnek azok a hírek, hogy a Birmingham Hart-ot akarná végleg vagy még 1 évre
remélem ez utóbbi lesz csak

Kranczy 2010.03.14. 09:49:14

Pletykák!

Torres eligazol, ha nem erősít a Liverpool!(Ha el is igazol, tuti nem hozzánk szerintem)
www.angol-foci.hu/

Ireland a Liverpoolba vagy az Evertonba távozik, ha így folytatódik számára az élet a Citynél.(Ez elszomorítana. Fontos a sajátnevelésűek beépítése a csapatba. Szar lenne, ha Ireland máshol lenne sztár. Liverpoolban őt szánják Gerrard utódjának.)
www.imscouting.com/global-news-article/Manchester-Citys-Ireland-linked-to-Liverpool-and-Everton/6427/

Liverpool ahead of Man Utd for Man City outcast Ireland

50 millio euros ajánlatot készülünk tenni Gagoért és Higuainért. (Szerintem ez jó lenne, ha összejönne.)

Richards 2010.03.15. 12:27:11

32 millió Buffon-ért

ez a legfrissebb

hiába jó kapus Buffon, ennyi pénzt elkölthetnénk sokkal optimálisabban, és Given+Hart miatt a kapusprobléma a legkevésbé sem problémás...

valszeg kacsa, mert Buffon majd maradni akar

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.15. 13:32:57

@Richards: én sem látok erre esélyt most

én mondjuk személy szerint ilyen játékosokból hoznák 1-et:

Jovetic, Pjanic, Modric, Pienaar

nagy formában vannak idén, és nagyon pengés játékosok

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.15. 13:35:10

@crazy_horse: +Hamsik, na ő nagy fogás lenne még

esetleg még Gera:))

black:roll 2010.03.16. 15:00:19

a Buffon-os hír már cáfolva is lett, illetve most olvastam, hogy Buffon nagyon ideges, hogy ilyen hírek vannak, mikor ő neki nincs a terveiben a Juventus elhagyása:)

azér párszor még be lesz hozva a köztudatba alighanem nyáron:)

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.17. 20:26:30

www.skysports.com/story/0,19528,11679_6033049,00.html

Martinez a Catania-ból...

megnéztem eddig idén 20 meccsen lőtt 9 gólt, de tavaly 30 meccsen csak 5-öt
csatárhoz képest nem sok, ráadásul még Uruguay-ban sem nagyon jutott szezononként 10 gól fölé
idén lesz 27 éves

nem tudom, hogy mennyire üti meg a Caicedo, Jó, Bojinov , Benjani szintet

man city 2010.03.18. 10:24:42

@Ireland7: ebben max annyi lehet, hogy a Catania edzője asszem Mihajlovics, aki anno még ugye Mancio asszisztense volt az Inter-nél, tehát jó haverok, hátha leadta a drótot Mihajlovic Mancio-nak, hogy ebben a srácban több van

vagy csak átveri, hogy kaszáljon vmi pénzt egy közepes játékoson:D, mert a statok alapján tényleg nem tűnik gólvágónak

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.23. 18:21:53

többször volt szó Balotelli-ről is, de nagyon balhénak tűnik, 5-ször is meggondolnám, hogy kell-e nekünk, azért ha Mourinho nem tudja megfogni a srácot, ott már gondok lehetnek a fejével is...

www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/balotelli-milan-mezt-viselt-es-beszolt-edzojenek-2022146/

Kranczy 2010.03.24. 15:52:14

A Pompey engedélyt kapott játékosai eladására
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/4375

Vladi Weiss 2010.04.01. 11:29:20

Ismét megy a variálás azon, hogy mi lesz Joe Hart-tal, bár korábban már úgy tűnt, hogy eldől.

Most továbbra is kérdéses, hogy maradhat-e +1 évet a Birmingham-nél kölcsönben, bár meg is akarják majd venni állítólag, de a City csak akkor adja kölcsön újabb 1 évre, ha nem lesz meg a BL. Ami nem rossz ötlet azért, ha sikerül a BL, nem árthat 2 nagyon jó kapus, sok meccs van, Given is padozhat néha, illetve sérülés is bármikor közbejöhet. (Pl. van der Sar, meg Cech is sokat volt sérült idén, Taylor meg nem akkora kapus a padon nálunk.)

man city 2010.04.05. 12:47:02

Balotelli ismét előjött a hírekben...

double 2010.04.13. 15:03:40

na ehhez mit szóltok?

állítólag megszereztük Jerome Boateng-et, akiről elég sokat írtak a lapok, majd nyáron érkezik a HSV-től, bár hivatalos forrás még nincs
12-13 m € lesz az rá...

alapjáraton szélsővédő, asszem inkább jobboldali, ami hát sajnos erősítheti ezt a @Richards: pletykát, miszerint Richards helye így nem túl stabil, aminek annyira nem örülök azért, főleg hogy nem tudom azt, hogy Boateng mennyire jó, vagy mennyivel jobb...

hát még Zabaleta, Onuoha helye...

one citizen 2010.04.13. 15:35:26

@double: most akkor hivatalos vagy nem?:)
láttunk már olyat, hogy már érkezik a játékos, aztán kiderült, hogy nem is volt tárgyalás:D

mindenesetre a következő adódó Hamburg meccset meg fogom nézni, egyből eldöntöm hogy jó igazolás lenne-e:)
van 1 Bundesliga-fan haverom, igaz ő Dortmund drukker, de mindjárt kikérdezem, hogy ő mit tud:D

Kranczy 2010.04.13. 15:52:35

@one citizen: @double: Hamburgal mondjuk jó a City viszonya. Onnan jött De Jong meg Kampany is.
De én sem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a hírnek. Kaka is aláírt hozzánk... aztán meg mégse. :D

Mancini nagyon támogatja a fiatalokat és ad nekik lehetőséget. Szerintem nem lesz gond ezzel, ha ő marad az edző.
Richardsot szerintem tuti nem adná el.
Ireland valószínűbb (bár nagyon sajnálnám, ha más csapat mezébe sztárrá válna), nagyon gyenge az idei formája a tavalyi tükrében, és úgy néz ki nem illik bele a most jól futó, sikeres csapatba...

double 2010.04.13. 16:00:38

hét én olyat is találtam róla, hogy a védelem minden posztján bevethető, és legalább annyit játszott bal szélen, mint jobb szélen

Bridge, Sylvinho, Garrido helyett jobban el tudnám képzelni...

de még nem végleges, bár annak tűnik, olyan 90%-ra mondanám, de az a 10 fog dönteni:D

double 2010.04.13. 16:10:35

@Kranczy: igen, a HSV-ből jól járunk az igazolásokkal, a holland és a belga is remekül bevált
tavaly is ők vertek ki minket az Uefa-kupából épp, idén is EL-elődöntősök...

erről a Boateng-ről meg 1 normális youtoube videót nem találok, pedig van sok, de mind ilyen képekből álló sorozat meg ilyen faszságok, biztos kislányok csinálták:D

amúgy a Portsmouth-nál lévő Kevin-Price Boateng testvére...
ő meg épp a Spurs ellen akciózott hétvégén:)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.14. 16:49:39

ma a City is cáfolta már az azt, hogy egyezség van Boateng ügyében, de már olyan hírek is vannak, hogy júliusban jön, 3 éves szerződés, heti 85.000 fontos pénzért...
szóval ha ilyen infók vannak már, akkor ez létre fog jönni, csak még variálnak vmi miatt, hogy bejelentsék...

jó vétel, univerzális védő, fiatal, nagy tehetség, befektetés a jövőbe...

Richards 2010.04.14. 17:51:16

mondani sem kell, ha ez Richards helyébe kerülne, akkor kurvára nem örülnék a dolognak

ráadásul így habitusban valamelyest hasonlít Richards-ra, na azért annyira nincs kigyúrva:D
(ja és nem vagyok meleg, mielőtt vki ezzel jönne:DD)

Richards 2010.04.21. 13:52:33

na csak felsorolással:

Ronaldinho, Di Maria, Cardozo, Young, Milner

távozni meg Bellamy, SWP, Petrov...

legalábbis a hiteles lapon szerint:)

carlitos 2010.04.21. 16:00:59

@double: szerintem meg gyengék, mind De Jong+Kompany, és most ez a Boateng is...komolyan, hogy lehet ilyen "nevesincs" játékosokat leigazolni?!

Ott volt Gago a januári időszakban, őt kellett volna idehozni és nem az "öreg" Vieirát!

Ronaldinhot, NE, úgy járna mint Robinho, ő lassú a PL iramához!

Cardozo meg minek? RSC helyére, mindkettő egy fabatkát sem ér!

A. Young és Milner viszont jó fogásnak tűnik, úgy mint Adam Johnson volt!

DiMariat, ha megszerzik, na az nagy szó lenne, SWP + Petrov mehet, ezért nem volt kár anno Bojinovért sem!

Persze Tevezt meg megkellene tartani, ugye!

És nem mellékesen Richards jó!:-)

double 2010.04.22. 07:18:32

@carlitos: hát ezzel nem értek egyet, sztem egészen jó általában a Kompany-NDJ páros

nem világklasszisok, ez tény, de nagyon hasznosak a maguk területén
nyilván becsúszik 1-1 szar meccs, mint mindenkinél, viszont amúgy stabilak
pl. Kompany sztem a legjobb belső védőnk idén, Lescott sokat sérült és ősszel nagyon gyér volt, Touré meg egész évben nem hozza azt amit vártunk tőle, nem igazán mutatja azt, hogy jobb lenne az aprópénzért eladott Dunne-hoz képest

De Jong pedig megbízható, kemény játékos, sztem nem csalódás a teljesítményük, mióta itt vannak
és fiatalok (24 és 25 évesek), erősek fizikailag nagyon, és valszeg nem sírnának akkor sem, ha sokat kéne padozniuk

Boateng pedig nagyon nagy ígéret, meglátjuk mi lesz belőle

black:roll 2010.04.22. 18:41:38

@Richards: a hiteles szót idézőjelbe illett volna tenni:)

mai hírek pedig Torres-ről szólnak, Mancini is bírja a spanyol(persze ki nem?), de olyan ára lenne, amiből 2-3 másik minőségi embert tudnánk hozni, akár 1-et hátra, 1-et meg középre, meg még 1-et...

illetve Adebayor-t nyugtatják, nehogy elszálljon az agya az Emirates-ben szombaton:D

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.23. 17:26:51

felmerült ma Mesut Özil neve is, aki amúgy nagyon nagy tehetség, 21 éves, német-török mondhatni, német válogatott, vérbeli támadó középpályás, technikás, gyors, erős, mondhatjuk azt is, hogy Ireland típusú játékos csak gyorsabb és magasabb:)
ballábas elvileg, idén a Werder-ben csak a bajnokságban már 8 gólos és mellé 15 gólpassza is van, DE az EL-ben is amíg benn volt a Werder 9 gólpasszt adott, tehát egy kiszolgáló gépről van szó

az összesített statja sem rossz(Bundesliga, EL, német kup), kb. 40 meccsen 10 gól és 26 gólpassz!

lehet semmi nem lesz belőle, de goal.com szerint még a Vb előtt megpróbálja a City tető alá hozni a transzfert, aminek én nagyon örülnék, brutális a gyerek mondom:)
(pedig első ránézésre ez nem látszik rajta:D)

Richards 2010.04.23. 19:15:59

@Ireland7: na ő róla én is többet tudok, mint a Boateng-ről, Özil tényleg fantasztikus potenciállal bír, azért mondjuk a PL elsőre lehet kemény lenne neki

vagy ott van Diego is, aki császár volt a Bundesliga-ban, a Juventus-ban meg 3-at nem bír lépni a labdával, perse nagy gondok vannak arrafelé most

egyébként már az is szinte kész tény,hogy Rafa Benítez---> Juvetus:)

Kranczy 2010.04.23. 19:48:21

Nyári nagytakarítás a Citynél
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/6090

A Manchester City kész 60 millió fontot ajánlani Torresért
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/6085

Német válogatott játékmester érkezhet a Man Cityhez
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/6102

Úgy érzem nálunk a holtszezon nem csak a VB miatt lesz izgalmas. :D

Vladi Weiss 2010.04.23. 21:03:39

Már sokszor volt erről szó, hogy sokan távoznak, én azért remélem, hogy nem.

Petrov valószínűleg megy, ez reális mondjuk. De Bellamy nehogy már. Fantasztikus szezonja van, mindent belead, néha nem megy neki, de hát Messi sem villog mindig.:)
Sehol nem lennénk nélküle idén kb. SWP sztem csereként óriási fegyver, tény hogy nem megy már neki annyira, sokat hibázik, de ha vállalj a csere szerepét, akkor nincs értelme túladni rajta, és kötődik is a klubhoz ugye.

M. Johnson is nagyon tehetséges, saját nevelés, a sérülések nagyon betettek neki sajna, de amúgy is kevés a kp., főleg idén betörhetett volna, hogy Ireland ennyire gyenge idén, de a majdnem féléves sérüléseivel megszívta.

Sylvinho, Garrido, Vieira már reálisabb, de meghatározóak sosem voltak, a rutinjuk néha azért nem jön rosszul, bár Garrido ilyen 2-3. számú balhátvédnek simán jó sztem. (Nem tartom annyival rosszabbnak Bridge-nél, mint amennyivel többet játszik Bridge...)

Az ilyen Torres, Ribéry, Kaká stb. pletykák meg alaptalanok kb., most is kb. azon indultak el a lapok, hogy Mancini olyat mondott, hogy melyik klub nem akarná Torres-t a csapatába?
60 millió font meg nagyon nagy pénz, Torres meg a zsenialitása mellett a sérülékenységével tűnik fel legtöbbet, meg kell gondolni. (Meg elve a Tevez-ADe-Torres kicsit túl sok, aki padozik, az balhézni fog.)
És akkor még ott van Robinho, aki akár vissza is térhet(vagy ah nem tudjuk jó pénzért eladni). Egy jó Robinho még mindig óriási lökést adhatna a csapatnak.

Nagyon alaposan meg kell fontolni a nyári játékosmozgást, nézzük meg a Real példáját, hogy megvették Kaka-t, akinek első éve kb. csőd az óriási árához képest, míg kidobták a csapatból Sneijder-t és Robben-t, mindkettő BL döntőbe vezeti a csapatát. (Inter-Bayern.)
Kb. 1-1 rosszabb szezonjuk volt a Real-ban, mki leírta őket, aztán idén látszik, hogy világklasszisok. Milyen jól jönne nekünk egy Sneijder típusú támadókp. most középen. (Nem került volna sokba, kb. annyiba mint Santa Cruz...)

Balhátvéd és támadó kp./szervező, sztem itt van most legnagyobb hiány a csapatban.
Nem kell 10-20 millió fontokat kidobni, illetve ugyanazt a pénzt simán el lehet költeni jobb játékosokra is.
Még az se fix, hogy Mancini marad az edző, akkor meg ki a fene igazolgat jelenleg?
Az edzőre kéne bízni sztem, hisz az ő elképzelései alapján kell keret összerakni.

nevekből nem lesz hiány:D, ha csak a heti termést nézzük, akkor nyártól a City-ben lesz: Milner, A. Young Cardozo, Özil, Di Maria, Chiellini, Buffon, Boateng, Ronaldinho, Torres.

Na persze.:)

black:roll 2010.04.23. 22:25:49

@Vladi Weiss: ezzel szóról szóra egyetértek:)

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.25. 18:59:51

sokszor szóba kerül Torres, itt egy érdekes cikk, bizony lehet nem neki való az angol foci, ami túl kemény:

www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/anglia-2026177/

Vladi Weiss 2010.04.26. 08:01:38

Na 2 újabb név/pletyka:

Marat Izmailov és Yoann Gourcuff

Utóbbit gondolom a többség ismeri, nagyon jó, technikás játékos, Bordeaux "vezére", de nem lenne olcsó, támadó kp. amúgy, ami pont ránk férne.

Izmailov pedig orosz középpályás, Sporting-ban játszik, de mást nem nagyon tudok róla.:)

Ja meg Redknapp Bellamy és Richards-t együtt akarná megvenni tőlünk nyáron. Ami abszolút kellemetlen lenne, hogy lehet ők BL futballt is tudnak ajánlani majd a potenciális játékosaiknak(ami ugye kérdés nélkül vonzóbb, mint az EL), mi meg lehet, hogy pont emiatt nem.

Na csak legyen vége a szezonnak( még 2 hét, nem több) aztán ki kell okoskodni valamit.:)

(Olvastam olyat is, bár ez már scifi szintű, hogy Robinho-t adnánk Ibrahimovics-ért, vagy Tevez-t:D, meg hogy a Torres-ügy már lezárult a háttérben és jönni fog, és a végén Rooney-t is sikerülhet átszerződtetni ha minden igaz, SAF pedig átveszi a City irányítását...
:D)

one citizen 2010.04.26. 20:41:31

de ami még durvább, hogy Fülöp Marcit akarja a City:)

persze csak 3 meccs erejéig gondolom:)

www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/fulop-is-a-manchester-city-kivansaglistajan-2026349/

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.26. 21:41:08

érdekes ez a kapusmizéria

most van ez a Nielsen, de sérült ugye Given és Taylor, Hart pedig kölcsönben van, meg állítólag van 1 másik dél-amerikai kapus is, aki télen jött, de ő is sérült:)

így azért 3 kapus van, és a vészhelyet abból adódik, hogy mi van ha Nielsen is lesérül esetleg...
ezért lehet, hogy a PL engedi a soron kívüli kölcsönvételt, de a Birmingham egyből elzárkózott attól, hogy Hart-ot visszahívhassuk, ez "szép" gesztus tőlük azok után, hogy hónapok óta sírnak a sajtóba, hogy adjuk nekik még 1 évre kölcsön Hart-ot:))

így Fülöp Marci-ra eshet a választás tényleg, nagyobb a tapasztalata, mint Nielsen-nek, de hát láthattuk már potyázni őt is párszor ugye
Gordon meg jó formában van, ezért kb. 2-3. számú kapus lett a Sunderland-nél...

man city 2010.04.26. 23:29:26

@Ireland7: sztem az a Gonzalez lehet a dél-amerikai kapus, bár kb. összesen 1 hír volt róla, de azt is olvastam, hogy nem sérült, hanem csak a City illetékesei azt mondták, hogy sérült:DD, hogy így lehessen kölcsönvenni vkit:D

amúgy már belenyugodtam, hogy ez a "Nils Holgersson" fog védeni, már talán ő maga is:D, majd jön ez a mizéria, hogy kell 1 új kapus gyorsan, ez megtépázza majd a feröeri önbizalmát, a végén mégsem jön új kapus, hanem mégis ő véd, csak már akkor lesz rajta a nyomás, hogy meccsenként bebakizik 3 gólt

annyira tipikus City lenne:D

egyébként Dani Alves-es hír smafu?:D
Chelsea és a City ajánlatot készül tenni, mondja a buzi daily mail:D

double 2010.04.27. 07:17:28

majdnem lehidaltam, mikor azt olvastam, hogy Fülöp-ért harcolunk állítólag:D

a durva csak az lenne bizony, ha megszereznénk, és szétpotyázná magát a 3 meccsen...
esetleg Hart-ot kéne valahogy levajazni a Birmingham-el, ha egyáltalán jöhet új kapus

amúgy volt már ilyen a PL-ben, hogy elfogytak a kapusok, és kölcsönvehették mástól, pl. Király ugye így került a Villa-hoz 1 hónapra talán 3 éve
tehát nem velünk kivételeznek, hanem szabály adta lehetőség:)

double 2010.04.27. 07:19:00

ja meg még ez:

RSC felkeltette Wenger érdeklődést, mondjuk gondolom nagy pénzt nem ajánlana érte, az fix:)
illetve mi meg Hleb iránt érdeklődünk, de ki után nem valójában:)

sztem összejönne 100 játékos, ha lenne türelmünk végigszámolni, hogy szept. 01. hány kül. játékost hoztak szóba velünk a lapok, akár csak említés szintjén:D

carlitos 2010.04.27. 10:12:16

"Amennyire hirtelen érkezett a nyáron a Manchester Cityhez, olyan váratlanul hagyhatja el az egyesületet néhány hónapon belül Carlos Tévez" - amennyiben a csapat nem szerezi meg a BL selejtezőt érő 4. helyet, akkor távozik - szerintem ettől függetlenül is

carlitos 2010.04.27. 11:13:00

@Kranczy: Te nem hallottál róla? A baráti körömben is mindenki tudja már, külföldi lapok "megszellőztették", hidd el nem alaptalanul!!!

Kranczy 2010.04.27. 11:44:56

@carlitos: jól leégeti magát, ha innen is lelép...
Én azt mondom aki nem akar City játékos lenni húzzon is a faszba.

Kíváncsi leszek mi lesz igaz ebből.

carlitos 2010.04.27. 13:00:28

@Kranczy: szerintem eddig sem égette le magát, a Unitedben nem becsülték meg, aztán amikor CR7 elment az utolsó pillanatokban eléraktak egy nagyon jó szerződést - de késő bánat, már elígérkezett a City-be, Hughes kérésére no meg az itt felkínált magas fizetésért!

Most egyedül viszi a csapatot, a City neki köszönheti ahol éppen van, máskülönben ugyanolyan helyen lennének, mint eddig voltak a PL-ben.

Amit írtál, hogy "húzzon is a faszba", túl erős, köszönet jár neki amit itt nyújtot, ő rá nem fogják azt mondani a későbbiekben sem, hogy nem érte meg a pénzét...

man city 2010.04.27. 18:19:33

undorító, hogy 1-2 rivális drukker mit okádik ki magából(meg 1-2 szakértőnek nevezett barom az angol médiában, Cascarino pl.), amiatt, hogy a PL lefekszik a City-nek az engedéllyel kapcsolatban, közben ez már megtörtént 2006-ban:

news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/teams/a/aston_villa/6179755.stm

tök. hasonló szitu, lám-lám...

most már nagyon úgy tűnik, hogy Fülöp vagy Hart lesz, nem kérdés melyik lenne jobb, de arra van kisebb esély

man city 2010.04.27. 18:25:12

@Kranczy: @carlitos:
egyrészt sztem most is a lapok keverik a szart ekörül, na meg az iráni vagy milyen ügynöke

ha nem akarna itt játszani, akkor minek igazolt ide? ha fontos neki a BL, akkor minek igazolt ide? ha fontos neki a BL, akkor miért a Pool van szóba hozva vele kapcsolatban?:D
másrészt ha fizetésemelést akar(most se 2 fillért kap), akkor azt más klubnál kisebb eséllyel kapja meg, maximum a Real-ban igen

de aki a Real-ba igazolt mostanában az valahogy túl jól nem járt, lásd Benzema és Kaká, akik botrányosan szar szezont futnak

ha meg tényleg a napi 2 edzés a sok neki, akkor vicc az egész
végtére pedig ha ténylegesen távozni akar, akkor nem fog maradni nyilván:), de nem hiszem, sokkal többre tartom, mint Robinho-t, aki csak úgy lelépett, mert neki nem tetszettek a dolgok

Kranczy 2010.04.27. 18:57:16

@carlitos: szerintem nem erős. Mi itt a Citynek szurkolunk nem egy játékosnak. És MI azokat a játékosokat szeretjük akik a csapatért játszanak.

@man city: Szerintem is porhintés az egész.

De azt akkor is tartom, hogy aki kiejti a száján, hogy nem akar itt játszani az takarodjon.

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.27. 19:06:54

@Kranczy: hát Tevez-t nem lehet azzal vádolni, hogy nem a csapatért játszik.:)

de tény, nem lenne szép dolog tőle, ha távozni akarna, mert teljesen irreális lenne, azok után, ahogy ideigazolt. És neki sem lehet panasza a City-re, sem a szurkolókra

reménykedjünk, hogy marad, és ez csak tényleg pletyka

one citizen 2010.04.28. 05:53:46

erre a rengeteg híresztelésre már nem szabad adni egy vasat sem, a fél csapatunk távozik a nyáron egyes lapok szerint, meg 20-30 játékosért teszünk majd ajánlatot ezzel párhuzamosan
agyrém, és már az edzőkért is megy a licitálás, ma Benítez-ről olvastam, holnap majd Blanc, aztán Mourinho, Hiddink stb.

tényleg az lenne az értelmes, ha szept. 1-ig le lenne tiltva minden netes újság:D, utána pedig a tényeket lehetne csak olvasni

figyeljétek meg, ha feltűnik a Vb-n 2-3 ismeretlen tehetség, majd azokat is hozzánk fogják kötni

persze fontos szempont lehet az is, hogy a VB előtt történjen 1-2 igazolás, mert ha a Vb-n az adott játékos jól szerepel, akkor világos, hogy akár dupla árat is elkérhet értük az adott klubjuk
ha meg nem villog a Vb-n, akkor ugyanannyi, mint amennyi lett volna, szóval olcsóbb nem lesz, max. drágább jóval
lehet, hogy az arabok zsákszámra adják a pénzt, de attól még nem kell két kézzel meggondolatlanul szórni ugye

pl. van ez a francia Gourcuff, aki most mondjuk 20 millió font, ha fut egy jó Vb-t a francia csapattal, lehet hogy 30 m font lesz
ezt érzem Boateng ügy mögött is, hogy most vmi 10-11 m font volt, de egy jó VB szereplés esetén már 20-at kértek volna érte

Kranczy 2010.04.28. 15:52:57

Adebayort és Wright-Phillipset is eladhatja a Man City
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/6366

Húúú, kíváncsi leszek milyen mozgások lesznek nyáron. A távozók is nagy port kavarnak most már... Durva lenne Adét meg Irelandot eladni...
Bridge meg SWP mehet.

Vladi Weiss 2010.04.28. 16:08:15

@Kranczy: Ebből 4-esből én csak Bridge-et engedném el legfeljebb, de talán őt sem, mert cserének tökéletes, ha veszünk 1 jó balhátvédet.
Ireland-ban is több van, ezt tavaly bizonyította, Adebayor-nak meg ha nincs ennyi eltiltása, meg a rosszul végződő ANK, akkor lehet simán 20 gólt is lő a PL-ben idén. Pláne, hogy az van említve több hírben is, hogy Torres jön helyette, na arra meg semmi garancia nincs, szóval nem sok alapja van sztem.

De már tényleg kis túlzással a full kezdőt eladták a lapok az elmúlt 1-2 hétben, hisz Tevez-ről is volt szó hogy megy, most ez a 4 játékos, akit írtál, Richards és Bellamy volt a téma múlt héten, gondolom még a Spurs meccs előtt kiderül, hogy Touré, Lescott, Kompany és Barry is távozik.:D

Meg az a pár újságíró is távozhatna, aki ezeket jó pénzért megírja fejből.:D

Kranczy 2010.05.03. 12:55:04

A Man Citytől igazolna védőt az Everton
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/6602

kár lenne érte is. Szerintem jó játékos.
A City nevelések nagyszerűek, be kell őket építeni a csapatba nem pedig további sztárokat igazolni. Szerintem.

double 2010.05.04. 09:11:54

www.espn.co.uk/football/sport/story/20835.html?CMP=OTC-RSS

eszerint 40 milláért Di Maria, David Luiz pedig 35 millió fontért jönne, mindketten a Benfica-ból

ez valami eszméletlen baromság lenne, egy ismeretlen védőért fizetni 35 milliót, egy Vidic nem kerül ennyibe komolyan...

Di Maria sem ér 40-et, szóval remélem kamu az egész, ketten együtt 75 millió lenne, irreális
még ha az arabok állnák is a számlát, Mancini okosabban is megfontolhatná
na de majd meglátjuk nyáron:)

Vladi Weiss 2010.05.04. 21:16:46

@double: Ez tényleg nonszensz lenne, mindkét igazolás, főleg ennyiért.

Kb. 1-1 jó szezon van mögöttük eddig, ez azért kevés...

carlitos 2010.05.05. 10:10:49

@double:
di Maria a Real Madridé kb. 35 millió euroért! a helyére a Boca Juniorsból Gaitán érkezett.

double 2010.05.05. 10:44:26

@carlitos: pont most olvastam én is, 1 rejtéllyel kevesebb nyáron így:)

lehet, hogy a PL kemény lett volna neki, meg 40 millióért mondták, az kurva sok, még Robinho sem ért anno ennyit, pedig ő akkor már sztár volt...

mondjuk kicsit szoros lesz a kezdő a Real-ban, nehogy a végén Kaká a padra kerüljön:D

carlitos 2010.05.05. 11:50:10

@double: igazad van, amúgy szerintem is túl sokba kerül és én (mivel argentin fan vagyok) azért nem tartom akkora "ásznak", és a PL valóban nem minden argentinnak fekszik, főleg nem olyannak aki ennyire törékeny...:-)

RM-ban megint sok távozó lesz és már beszélnek Higuaín-Pato cseréjéről, de az MU is érdeklődik és a City is Gagoval együtt...de ezek feltételezések még:-)

ma este készen állsz a "derbire"?:-)

double 2010.05.05. 15:23:36

@carlitos: ja, jó lesz ő a Real-ba, bár szélső nekünk is kell, mert Petrov távozik, Bellamy meg már nincs olyat fitt állapotban a térde miatt, hogy bírja a sorozatterhelést jövőre, Johnson+SWP oké, de még 1 kell, legalább cserének majd nyáron

amúgy én készen állok:D
csak sok befolyásom nincs a meccsre:D

Kranczy 2010.05.07. 14:42:13

Irelandért 12 milliós ajánlatot készül tenni az MU.

Bellamy látványosan, nagy vigyorral az arcán gratulált a Tottenham managerének, Harry Redknappnek, a szerda esti elveszített meccs után. Több forrás valószínűsíti, hogy Bellamy a Tottenhamban folytatja.

Vladi Weiss 2010.05.09. 10:05:06

@Kranczy: Ez azért érdekes, mert a goal. com meg úgy tudja, hogy Bellamy 6M-ért megy a Tottenham-hez.:)

www.goal.com/en/news/9/england/2010/05/08/1915620/manchester-citys-craig-bellamy-to-make-6-million-switch-to

Nem hinném, hogy jól járunk a 6 millával, cserébe egy nagyon jó és hasznos játékos kerülne oda.

Olvastam olyat, hogy Richards is a Tottenham-hez kerülhet 12 millióért.

Na meg persze a szokásos, hogy nyáron harcolunk Torres-ért, nem tudom mennyi alapja van ennek. Főleg, hogy nem sikerült a BL, igaz a Pool-nak se.:)

Vladi Weiss 2010.05.09. 10:50:57

Közben már RSC is "távozóban".

www.goal.com/en-gb/news/2559/rumours/2010/05/09/1915860/roque-santa-cruz-to-be-off-loaded-to-hamburg-as-manchester

Bár ez is komolytalannak tűnik, mert Boateng eddig úgy tűnt, hogy jönni fog. Szó sem volt RSC-s csereberéről.:)

black:roll 2010.05.10. 12:09:38

most aztán beindulnak a pletyagyárak

csak felsorolásszerűen, de egyik sem komoly eddig:D

SWP-->Arsenal
Ireland-->Chelsea, MU
Bellamy-->Tottenham
Tevez-->Real, Inter
Robinho-->Győri Eto :DDDD

Diarra, Benzema, Higuain, Joe Cole, Torres a City-hez:D

mondjuk van der Vaart olcsó is lenne a Real-ból, bár nincs olyan jó, mint Sneijder, akinek lehet a PL is feküdt volna

Ireland7 · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.05.10. 12:54:40

40 millió font Gerrard-ért!!!

ez a legújabb

az idei szezonja kb. 4 milliót ér, nem 40-et, na mind1:D

Kranczy 2010.05.11. 07:41:31

Már a héten meglehet az első igazolás. Nem szarozunk sokat. Mondjuk igaz is, mert, ha a VB-n jól szerepel még a dupláját is érhetné, így meg a 11 milla kibírható.

A Man City közel áll Boateng megszerzéséhez
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/6956

one citizen 2010.05.11. 12:30:32

SWP azt mondta, hogy maradni szeretne, nagy kérdés, hogy mi lesz vele

nem találunk olyan szélsőt, aki csereként néha sokat tud segíteni, illetve ha lesérül 1-2 sérültünk simán tud kezdő lenni

kb. 8-10 gólpassza és pár gólja idén is van SWP-nek a bajnokságban, hasznos játékos, meglátjuk...

Kranczy 2010.05.12. 13:57:47

Legújabb pletykák:

Az idei Francia bajnok, Marseille érdeklődik Robinho iránt. A Marseille biztos BL résztvevő így lehet, hogy a brazil hajlana is az üzletre.
www.dailymail.co.uk/sport/football/article-1277763/Robinho-rescue-act-Marseille-target-Manchester-City-striker.html?ITO=1490

Chelsea és a Manchester City verseng Zlatan Ibrahimovicért.
www.dailymail.co.uk/sport/football/article-1277771/Chelsea-Manchester-City-offered-Barcelona-striker-Zlatan-Ibrahimovic.html?ITO=1490

Mario Balotelli és Marek Hamsik leigazolásért szintén a Chelsea és Mi harcolunk. (Így, hogy nincs BL nem tudom a 3ból sikerülhet-e valamelyik is nekünk.)
www.metro.co.uk/sport/football/825800-manchester-city-and-chelsea-battle-over-mario-balotelli-and-marek-hamsik

A Róma játékosáért tettünk 38 millió fontos ajánlatot, Daniele De Rossiért, de a farkasok ezt elutasították. (Minek ez a kiöregedő olasz nekünk...)
www.goal.com/en-gb/news/2559/rumours/2010/05/12/1921021/roma-reject-38-million-bid-from-manchester-city-for-daniele

A City bepróbálna még egy Brazilt, bár eddig nem igazán jött be egy sem. (Elano, Robinho, Jó, Sylvinho)
www.manchestereveningnews.co.uk/sport/football/manchester_city/s/1239609_city_eye_brazil_ace_luiz

Jared23 2010.05.12. 16:03:46

ez a De Rossi-s hír nem semmi

38 millió font az óriási összeg, nem tudom megér-e ennyit egy újabb védekező kp. nekünk
meg nem is fogadták el szóval érdekes

brazilok meg ne jöjjenek lehetőleg, inkább vmi moldáv vagy san marinoi sztár, ha van olyan:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.05.13. 15:53:55

nem lehet követni már a pletykákat , hétvégére lesz egy nagy igazolásos poszt majd, a nyárra vonatkozóan, azt is kitesszük linknek majd oldalra

Yaya Touré, Ibra, HAmsik, Young&Agbonlahor

ezek csak ma, ez már scifi...
és mi lesz még szept. 01-ig:D

Richards 2010.05.13. 17:54:35

elmúlt 1 hétben 2 kezdőcsapatra való új játékosról írtak a lapok, netes orgánumok

azért azt remélem, hogy a kölcsönben lévőktől sikerül úgy megszabadulni, hogy kicsit mi is jól járjunk, annak nincs értelme, hogy egy Bojinov-ot meg Jó-t 1-1 millóért elpasszoljuk...

cserealapnak akár jók lehetnek...

(pl. Robinho is, Messi-ért adunk egy 20 millát +Robinho-t:D)

Kranczy 2010.05.14. 14:55:22

Mancini szabad kezet (és kisebb vagyont) kapott
www.fourfourtwo.hu/regio-hirek/7141

double 2010.05.14. 15:11:08

@Kranczy: támogatom!:)

azért a bajnoki cím jövőre olyan célkitűzés, amiben megint belebuknánk úgy, ahogy idén a top4-esbe
igaz nem volt messze, de nem sikerült
már csak az kéne, hogy jövőre óriási szezonban 2.-ok leszünk, és kudarcnak lenne beállítva...

mondjuk kicsit aggaszt, hogy balhátvédekről nem hallok pletykákat
Bridge-t nem akarom a kezdőben jövőre már

150 millát el lehet költeni jól és rosszul, bízom Mancini-ben, hogy tanult a hibáiból még az Inter-nél, meg Hughes hibáiból az elmúlt 2 nyáron...

double 2010.05.14. 15:13:52

Bellamy-t nem csak a Spurs, hanem már az Everton, de még inkább a Cardiff is csábítja:D

ha esetleg megválnánk tőle, akkor tényleg a Cardiff-ba menjen, ott nem zavarna sok vizet:)
de inkább maradjon

black:roll 2010.05.15. 14:56:44

azért ilyen finomságok is vannak:

14 játékos távozik a City-től nyáron:D

hogy jöhessen ez a 3: Luiz, Boateng, Hamsik:)

@double: ez a Casrdiff-os cucc lehet nem hülyeség, mert ha Bellamy tényleg menni akar (bár azt mondta hogy nem, de kérdés mennyire számol vele Mancini jövőre), akkor mivel a Cardiff is walesi, lehet hogy "hazaigazol" Bellamy, bár elég nagy vicc lenne így hirtelen

másrészt a Cardiff még nem jutott fel, a Blackpool-t le kel verniük, gondolom Bellamy a 2-odosztályba nem igazolna azért:D

Kranczy 2010.05.17. 07:45:35

24 milliós ajánlat James Milnerért!
(Felvásároljuk az Aston Villát. :) Elhoztuk Barryt. Most hír Milner leigazolásáról. Múlthéten Gabriel Agbonlahort és Ashley Youngt "igazoltuk le". :D
Young illene a csapatunkba, ő sem tud beadni.)
www.goal.com/en/news/11/transfer-zone/2010/05/17/1928337/manchester-city-to-bid-24-million-for-aston-villa-midfielder

ÁLLÍTÓLAG készek vagyunk odaadni Emmanuel Adebayort és Stephen Irelandet a Liverpoolnak Steven Gerrardért és Fernando Torresért. És persze még fizetnénk is.
www.clubcall.com/manchester-city/mega-swap-reds-duo-1062549.html

Micah Richards az első számú célpontja a Tottenhamnak védő poszton.
www.metro.co.uk/sport/826382-micah-richards-is-harry-redknapps-top-defensive-transfer-target

Richards 2010.05.18. 21:27:38

David Luiz + Gourcuff pletykák erősödnek, de hát bármi lehet még ezekből

a Bordeaux-p Blanc lelépett, ő lesz majd a VB után a francia kapitány, így a Bordeaux-t érdemes lenne átnézni, 1-2 játékost most el lehetne hozni, mert szétomlanak...

Chamak az Arsenal-ba tart, Gourcuff is lépni fog...
süti beállítások módosítása