Rövid hírek csütörtökön
2009.11.05. 09:49
Az elmúlt napok felgyülemlett híreiből válogattunk, mellé átigazolási hírek, na és Reserve csapatunk elverte a MU Reserve csapatát.
Kedden rendezték a városi derbit, tartalékos „nézőpontból”, melyet a City csapata nyert meg 1-0-ra. Ilyen kezdővel álltunk fel: Nielsen, Trippier, Cunningham, Boyata, Mee, Tutte (Kay), Marshall, Mak, Poole, Nimely (Guidetti), McDermott (Ibrahim).
Itt egy rövid összefoglaló a meccs néhány helyzetéről, és Nimley góljáról:
Kolo Touré újra felhívta a figyelmet arra, hogy igenis fontos, hogy a csapat „Big Four” mentalitással játsszon, készüljön a meccsekre, mert ez sokat segíthet a versenyfutásban, hogy ha a csapat el is hiszi azt, hogy képes rá. Ő már csak tudja :) .
M. Johnson-t behívták hosszabb sérülése után újra, a november középen meccseket játszó angol U21-es keretbe.
Hughes örül a lehetőségnek, hogy november 12-én a Man City barátságos meccset játszik az Egyesült Arab Emírségek válogatottjával, melyre egy tartalékos-fiatal kerettel utazik a csapat Abu Dhabi-ba. Ezen a meccsen tekinti meg elvileg először az új tulajdonos a csapatot, Mansour sejk. Vélhetően luxuskörülmények között fognak „hemperegni” a City játékosok, bár jó páran éppen válogatott meccseiket fogják játszani világszerte.
Touré és Adebayor várhatóan rendben lesznek a szombati bajnoki meccsre a Burnley ellen.
Átigazolási pletykák:
- Többször felmerült már, hogy Yaya Touré-t Hughes ajánlatot fog tenni, spekulációk vannak, hogy Robinho-féle csereüzlet része lenne Kolo Touré öccse. Persze egyelőre még Robinho távozása is inkább valószínűtlen, mint valószínű.
- Hughes előző héten az Osasuna-Barcelona spanyol bajnoki meccset élőben tekintette meg, állítólag az Osasuna 1-2 játékosát figyelte meg, pl. Cesar Azpilicueta-t, akinek szélsővédő a posztja.
- A Tottenham állítólag M. Johnson-ért fog 6M fontos ajánlatot, mert a középpálya közepén nem elég bő a keretük, illetve Johnson meglehetősen kevés játéklehetőséget kap a City-nél.
- A City-t az Everton fiatal, tehetséges védőjével, Jack Rodwell-el hozták hírbe, akiért más csapatok is érdeklődhetnek, pl. a MU, de egyik csapat sem télen készül akciózni érte, hanem inkább majd csak szezon végén.
- Kitaláltak olyat is az újságírók, hogy Robinho távozik, de Ronaldinho érkezik. Reméljük ez vicc.
A bejegyzés trackback címe:
https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr831501815
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
double 2009.11.05. 10:24:57
hát ez az arab meccs amolyan jó kis hakni:D, végül is ha ifikkel lehet csinálni, akkor oké, csak ne sérüljön le senki
átigazolásokból lesz még sok pletyka, amiknek 80%-uk óriási kitaláció általában
hétvégén várom Adebayor-t én is, mutassa meg hogy kell gólt lőni, úgyis ő a házi gólkirályunk a PL-ben Bellamy-val holtversenybe 4-4 góllal

Kranczy 2009.11.05. 12:02:29
Ronaldinho jó irányító volt valamikor, de rajtunk nem ségítene az tuti. Amúgy se jönne, ez egy hülye vicc megint. Amiből lesz még egy pár.
Robinho-ról én azt olvastam, hogy 3,5 milláért megy kölcsön a Barcához, de ezt már cáfolták. Most jelenlegi álláspont az, hogy megengedték neki, hogy eligazoljon a nyáron ,de addig teljes erejével küzdenie kell, hogy a City kiharcolja a BL indulást.
Johnsont nem adjuk sehova szerintem, max kölcsön, de azt sem hinném.
SZÉLSŐ HÁTVÉDET mindenképp igazolni kell, mert Bridge, Zabaleta meg Richards a védelemben is elég gyenge pontok néha, a támadásoknál meg egymás gyatra teljesítményét múlják alul. A mai modern futbalban, pedig minimum, hogy egy szélső védő legalább beadni tudjon... (hogy néha gólokat is szerez azt inkább nem is említem :D )

black:roll 2009.11.05. 12:44:27
már Villa-ért is adnánk 35 millió fontot , és nem az Aston Villa-ért:D
őt mondjuk nagyon bírom, kemény kis csatár, óriási gólérzékkel, de nem nagyon akart nyáron sem Angliába igazolni(Chelsea, MU kapcsán ,amit nyilatkozott)
igaz a City éppen felfelé halad, míg a Valencia épp pénzügyi gondokból stagnál vagy inkább süllyed
na de hagyjuk is, sztem kacsa az egész
ezt a barátságos meccset nem is tudtam, kicsit fura, hogy a legjobbak nem is lesznek ott vélhetően , okosabb lenne nyáron mondjuk visszatérni a pénzesbőröndökért:D
Robinho-val az az érzésem nekem is ,hogy menni fog max. 2 éven belül, és akár még rossz áron is, a Barca ritkán csap ki 30-40 M fontot 1 játékosért
15-20-ért odaadni meg gagyiság, annyi mák van, hogy ha itt marad 2. félévre, a VB miatt csak küzdeni fog, hogy megmutassa Dunga-nak ...
azért olyan jól nem állunk, hogy csak úgy kölcsönbe adjunk 1 Robinho-t, mint Bojinov-ot, Jo-t, vagy Caicedo-t:D
kár, hogy a Burnley ellen még nem játszhat, eredetileg úgy volt, hogy már most visszatérhet,csak újra sérült lett, azért 1 jó Robinho mindig jobb, mint 1 Bellamy, aki nem tud jól beadni :D
a másik meg az, hogy Bellamy és Petrov 30 évesek, Robinho meg 25
ha a köv. 3-4 évet nézzük, nyilván a brazilban kéne gondolkodni
de egy jó csereüzlettel Yaya Touré-val vállalható lenne, de ha "csak" Iniesta-t kínálnák fel, akkor sem sírnék:D

black:roll 2009.11.05. 12:49:20
@double: igazából Ade sincs olyan jó formában , persze még így is a legjobb támadónk
az eltiltása kicsit kizökkentette sztem
én is tőle várom a csodát, és remélem Ireland is kezdő lesz
@Kranczy: Johnson kölcsönadása pedig nem rossz ötlet, most tényleg mit fog nálunk játszani ?
Ireland sem fér be, ráadásul lehet jön még egy védekező kp. télen, akkor meg már De Jong is padozhat
1 PL-es csapatba kölcsönadnám fél évre, de csak ha ott kezdő lesz, mondjuk a Tottenham-ben nem lenne kezdő sztem, ezért oda padozni hiába küldjük
ott a szlovák "zseni" Weiss is, ő se kap semmi lehetőséget
Ireland és Richards is tart ott most, mert 19-22 évesen futballoztak felnőtt szinten

Kranczy 2009.11.05. 14:46:29
ES2 megint minket ad élőben!!!
Szombat
16:00
Labdarúgás
Premier League Anglia Manchester City - Burnley
(élő)
Szombat
16:00
Labdarúgás
Premier League Anglia Manchester City - Burnley
(élő)
pokemon 2009.11.06. 12:44:17
A katalán Sport szerint nov. 11.-én Abu Dhabi-ba utazik Txiki és Raul Sanllehi a Barca-tól, hogy Robinho-ról tárgyaljanak a tulajokkal.
Kranczy 2009.11.06. 19:27:54
JÓ HÍR!!! Torres még ellenünk sem lesz sérülés miatt. Szép lenne idegenben lenyomni a Poolt. Innentől szerintem nyerjük mind a 3-at és akkor jó is lesz a november. 4 meccs 10 pont! ;)
Utolsó kommentek