Stoke City immáron 4-edszer. Karácsony óta ez a 4. összecsapás a két csapat között, eddig 1 Man City győzelem és 2 döntetlen a mérleg idén. Az FA-kupa párosítás első meccsén 1-1-es döntetlen született, a mai meccs ennek a visszavágója, amely már nem végződhet döntetlennel, ma eldől, hogy ki jut tovább. Noha a továbbjutó csapat a következő körben a Chelsea-hez látogathat a sorsolás szeszélye folytán.
 
 
 
 
 
 
 
 
Extra rövid előzetes a meccsről a tovább után.
 
Szokásos köröket most kihagynánk, Stoke kemény csapat, egyre jobb formában van, 2010-ben még veretlen. A Man City Mancini kezdeti meccsein jól szerepelt és nyert, azóta viszont nem nagyon sikerülnek a meccsek.
 
A hétvégén is a Stoke volt sikeresebb, ők idegen az 1000 sebből vérző Portsmouth vendégeként hoztak el 3 pontot, míg a Man City hazai pályán játszott egy elég unalmas 0-0-t. A Stoke hazai mérlege a bajnokságban legalább annyira jó, mint amennyire rossz a Man City idegenbeli mérlege. Így figyelembe véve azt, hogy idegenben is kedvező eredményt értek el az 1. meccsen, nem mondhatjuk igazán, hogy a Man City az esélyes, ahogy ezt a fogadóirodák szorzói is tükrözik, közel azonos szorzóért lehet fogadni a csapatokra.
 
A Stoke-ból biztosan hiányzik eltiltás miatt Wilkinson és Faye, de az 1-el ezelőtti Man City-Stoke meccsen lesérülő Etherington a komolynak tűnő sérülése ellenére ma visszatérhet a csapatba.
 
A Man City-ből eltiltás miatt Vieira továbbra is hiányzik, Petrov sérült, Tevez a családjával van, Adam Johnson pedig már amúgy sem léphet pályára az FA-kupában idén. RSC és Touré állapotáról nem tudunk konkrétabbat, valószínűleg játszani fognak, akár csereként.
 
Mancini le is nyilatkozta, hogy a Stoke-ot a saját fegyverükkel lehet megverni, vagyis megharcolni a levegőben a labdákért és mezőnyben is, pontrúgásokra a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítva, jól védekezve. Ebből nem derül ki, hogy milyen felállásra fog szavazni, magas emberek kellenek, ezért is tartjuk valószínűnek, hogy Touré és RSC is pályán lesz, talán még úgyis, hogy Kompany megy előre középpályára, hogy középen is tudjunk légpárbajokat nyerni.
 
Tippünk nagyon vékony 1-0-ás Man City győzelem és továbbjutás, talán a Pool ellen látott jó védekezésre lehet építeni, és reménykedünk abban, hogy 1 gólt begyötrünk a Stoke-nak.
 
A mérkőzés 20.45-kor kezdődik, ritka pillanat az, amikor azt kell írnunk, hogy a meccset nézni valószínűleg nem fogjuk, mivel nincs hol. TV nem adja és stream sem játszik ezen a napon. A meccset egyébként Steve Bennett fogja vezetni, nekünk még nem vezetett idén, a Stoke-nak már 2 hazai bajnokit is, meg is nyerték ezeket.

 

Come on Citizens!

A bejegyzés trackback címe:

https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr841786949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 15:58:54

myp2p.eu/broadcast.php?matchid=66992&part=sports

itt nézzetek linket meccs előtt bár valszeg nem lesz, ami igen, azt meg Magyarországról nem lehet fogni...

alternatívaként esetleg Inter-Chelsea:), bár az s a digin van, de ahhoz van stream dögivel

double 2010.02.24. 16:10:57

én a meccs végénél beírom a végeredményt majd, ha az segít:D

én 2-0-ás győzelemre tippelnék, vmiért úgy érzem, hogy tényleg nem nekünk áll a zászló, de megerőlteti magát a csapat és jó védekezés + 1-2 jó helyzetből hozzuk a meccset

1 gond van, hogy idegenben jóval labilisabb a csapat, a Stoke stadionja amúgy is kényelmetlen hely, Delap bedobásai, közönség stb.

Come on Man City!

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 21:23:27

eddig 0-0:)

bbc stat szerint 4 kapura menő, 2 ne kapura menő kísérletünk volt Stoke-nak 0 db, ezek szerint mi nyomunk, de nagyon,csak nincs gól

GO!!!

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 21:29:22

ilemi.com/25557/channel31.html

ilyet találtam, nekem sajnos meg-megáll, nektek hátha nem:)

Richards 2010.02.24. 21:43:18

talán behúzzuk...

mondjuk nem nézem a meccset, ezt a linket megpróbálom, de nem bízom benne:D

majd a holnapi külföldi match-reportokból kiderül hogyan is volt:D

Come on City!

Richards 2010.02.24. 21:43:47

Villa, Spurs vezetnek már, sajnos ők könyebb ellenfelet kaptak

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 21:47:12

állítólag jól toljuk, páran jól is játszanak, volt 1-2 helyzet, csak kéne 1 gólt, Stoke bedobásokkal próbál kizökkenteni minket:D

megérdemlünk egy továbbjutást sztem:)

ráadásul kell egy Man City gól mindenképp (rendes játékidőben) a fogadásomhoz:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 21:52:50

behalt a fenti stream is nekem:D

ennyit erről...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:27:17

vezet a Stoke, siralmas gólt kaptunk, Bridge áhhh...

Gio Kinky 2010.02.24. 22:28:14

Bellamy egy Isten!!!!! :)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:28:21

Bellamy egyenlít:DDDD

van City gól, fogadásom alakul:)

most már csak a kurva továbbjutás jöjjön össze!!!!

Gio Kinky 2010.02.24. 22:29:23

neee
Ade-t kiállították :(. tudja vki miért?

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:30:13

Adebayor visszaütött, miután meghúzták as mezét, egyből pirosat kapott:(((

most ha eltiltják akkor jól járunk kurvára

nem hiszem el, miért szop ennyit a City...

Richards 2010.02.24. 22:33:18

Villa is X-re áll, legalább nem csak mi szenvedünk

minket meg az ág is húz

most ez autmatikusan 3 meccs Ade-nak? az azt jelentené, hogy ha ma tovább is jutunk nem játszhat a Chelsea ellen egyszer sem

sőt a Chelsea és a Spurs PL meccseken egyáltalán nem...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:35:23

talán meg lehet fellebbezni, mert nem volt olyan legalábbis a homályos stream-en keresztül, tehát nem volt annyira komoly
inkább csak visszatartani akarta a játékost, nem megütni, de nem tudom

nagyon fontos meccseket hagyna ki, ha elmeszelik

Villa kellett volna a fogadásomra, csesszék meg azok is, ha ma nem nyernek...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:37:33

RSC beállt, hátha ő majd lendít ezen, de most jön a hosszabbítás mindjárt, + 30 perc, jól kifáradunk a Chelsea meccsre

ahelyett, hogy hazai pályán 1.5 hete eldöntöttük volna az egészet, bassza meg...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:39:37

centikkel fejelt mellé a Stoke védő, tök üresen ugrott fel, vicc

Richards 2010.02.24. 22:42:17

na ha Bellamy 120 prcet játszik ma, akkor bír-e sétálni majd szombaton?

Chelsea is kikapott mondjuk, ott meg Cech sérült le ha minden igaz

black:roll 2010.02.24. 22:45:24

tök olyan érzésem van, hogy 11-esekkel kiesünk

remélem csak rossz megérzés

még annyi történhet a héten hogy a Chelsea alaposan megbasz minket, Tevez-ről kiderül, hogy csak március közepén utazik vissza, Kompany és Given kidőlnek hetekre stb.

annyira jellemző lenne:D

3. 1-1 zsinórban a Stoke ellen

ha úgy vesszük zsinórban a 4. döntetlenünk, ez Hughes-effektus, alighanem:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:52:49

végleg ledöglött a stream, most már tényleg csak a livescore-ban bízom, hogy nem 2-1-et, hanem 1-2-t mutat hamarosan:D

Gio Kinky 2010.02.24. 22:52:59

Ez valami szégyen gól volt :(

Gio Kinky 2010.02.24. 22:53:58

hát sajna 2-1 és nagyon nem nekünk :(

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 22:54:52

mintha elkiabáltam volna, vezet a Stoke:(

nem látom a meccset, így nem tudom hogyan, de bassza meg a kurva franc...

Gio Kinky 2010.02.24. 22:56:15

ne már, kiba**ott tuncay :@

Richards 2010.02.24. 22:58:42

brávó

már 3-1

gondoljunk arra, hogy az ilyen játékunkat a Chelsea nagyon megbüntette volna a köv. körben, így spóroltunk 1 meccset...

ettől függetlenül hazai pályán kezdve a Stoke ellen nem tovbbjutni nagy vicc

tavaly első körben zuhatunk ki a Nottingham ellen...

ez inkább átok már, mint edzőkérdés
(ne beszélve a hány évtizednyi nyeretlenségről)
itt még egy Hiddink-Mourinho páros is meg tudna bukni, olyan érzésem van

de hátha vágunk 2-t gyorsan:DD

Gio Kinky 2010.02.24. 23:00:39

úgy legyen, még van 15 perc! Bellamy-val meg lehet csinálni :)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 23:01:53

3-1

megnézem majd holnap a videó összefoglalót erről, bár igazából nincs értelme

meg milyen összefoglalót írjak erről a meccsről, most komolyan?:D

Kranczy 2010.02.24. 23:05:15

@crazy_horse: Ez az este csak neked volt jó! Grat. a nyereményhez!!! ;)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 23:07:24

@Kranczy: thx

még egy City továbbjutást azért el bírtam volna viselni...

Richards 2010.02.24. 23:14:26

tanulságos az is, hogy a PL meccsen mi kerültünk emberelőnybe több, mkint 30 percre, de nem tudtuk kihasználni, sőt akkor is őket szereztek vezetést

most övék az emberelőny, szét is vertek minket...

várom a nyilatkozatokat majd, mert meccs előtt nem erről volt szó:)

sztem Mancini sorsa is 2 irányú innentől kezdve, mivel igazán jó kupaszereplés nem jött össze neki:

PL 4. hely és maradhat, különben viszlát

bár mondom nem az edző a gond, hanem pár játékos mentalitása sztem, illetve a túl nagy nyomás, és a től kicsi csapatösszhang, ami csak idővel javulhatna...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 23:17:33

most olvasom, hogy a Stoke 2. gólja Delap bedobásából született

mintha nem lett volt elégszer mondva, hogy erre figyelni kéne:D

Richards 2010.02.24. 23:25:57

na vége van

szombaton megyünk a Chelsea-hez, könnyen lehet, hogy Ade nélkül egy nagyon fáradt Bellamy-val...

és 1 ki tudja milyen állapotban lévő Tevez-zel
formánkívüli Ireland-el stb.

nics sok jó kilátás erre a meccsre számunkra

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.24. 23:36:21

rémálommentes jó éjszakát mindenkinek!:D

black:roll 2010.02.24. 23:42:21

@Richards: sztem is ez lesz, ami valahol jogos, ha így volt a megállapodás, mikor aláírt Mancini

mert mondjuk 1 Liga-kupa győzelem 3 5. hely a PL-ben, vagy FA-kupa döntő + 5. hely, az még elfogadható

de kb. 6-7. néz ki inkább, mindkét kupából kizakóztunk, ez úgy, hogy Hughes azért lett leváltva mert nem volt elég jó a csapat a top4-hez, hát akkor kb. reális Mancini leváltása is, bár nagyot ront az állandóságon a sok edzőváltás is ez fix...

de tényleg néha pár játékoson is csattanhatna az ostor, pl. Touré, RSC, Ireland mi művelnek idén a nagy semmin kívül

bő 2 hónap van a szezonból és nem volt 4-5 jó meccsük sem még, RSC mondjuk mindig sérült, csak akkor minek hoztuk ide(már komoly sérült volt, mikor megvettük...)

a PL 4. helyre most 1 forintot sem tennék, hogy sikerülni fog

bár többet nem játszunk a Stoke ellen, ez némi pozitívum:)

Chelsea elleni zakó még mélyebbre nyomhatja a csapat hitét, legalább egy rohadt X-et el kéne hozni

one citizen 2010.02.25. 07:43:59

kár érte...

zsinórban 3 meccsen nem tudtunk nyerni a Stoke ellen, el nem merem képzelni mi lesz így a MU, Arsenal, Chelsea, Spurs tb. ellen

várom az esetleges összefoglalót vagy a gólokat, mert hát nem láthattuk a meccset ugye

hajrá City!

Kranczy 2010.02.25. 07:51:49

itt egy 13 perces összefoglaló a tegnapi meccsről!!!

www.footytube.com/video/stoke-city-v-manchester-city-35150

Jobban jártok, ha nem nézitek meg. Kb. 0:3-ra kellett volna nyernünk. Barry 2 Bellamy 1 ziccert hagyott ki mire a Stoke 1szer helyzetbe került...csak ők azt berúgták.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.02.25. 09:22:28

@Kranczy: ez az összefoglaló épp jól jött:)
süti beállítások módosítása