Szokásos havi „magazinműsorunk", amiben sosem találjuk el dolgok kimenetelét. Gyors összegzés az elmúlt hónapról, hogy mit vártunk márciustól és arról, hogy mi történt. Majd megnézzük, hogy mi vár a Man City-re áprilisban, a szezon utolsó (talán sorsdöntő) teljes hónapjában. Bolond hónap az április és könnyen lehet, hogy a Man City is meg lesz viccelve, de mi ennél sokkal optimistábbak vagyunk. Erről bővebben a kattintás után.
 
A márciusi poszt:
 
 
A márciusi eredményeink:
 
A Sunderland ellen győzelmet vártunk, kellett volna a 3 pont, ehelyett egy izgalmas meccsen döntetlen lett az eredmény, noha a Sunderland kapusának (Gordon) extraklasszis teljesítménye is kellett ehhez, na persze Johnson késői tekerése nélkül még ki is kaptunk volna. A Fulham előzőleg 1 pontot vártunk a csapattól, mondván, hogy hazai pályán kemény dió a Fulham, több nagy skalpot is begyűjtöttek már ott, ennek ellenére viszonylag jó játékkal sikerült elhozni a 3 pontot, kiegyenlítve így a Sunderland ellen elszalasztott kettőt. Majd fogadtuk az Everton-t, azzal a lehetőséggel, hogy amennyiben nyerjük a meccset, megelőzzük a Tottenham-et 1 ponttal, mi is 3 pontot vártunk. Szörnyű teljesítménnyel, kikaptunk 2 góllal, az Everton remekül kezelte a City akcióit, míg a mi védelmünk 2-szer is nagyot hibázott, így a hazai veretlenségünk is megszakadt jó hosszú idő után. Nagyon csúnya volt ez így március tájékán, lehet visszasírjuk ezt a lehetőséget még. Végül e hét hétfőjén a Wigan-t fogadtuk, országos 1-esnek tűnt a meccs, bár gondoltuk, hogy nem tesszük magunk számára könnyű a meccset. Így is történt, jó nagy görcsölés után Tevez zseniális játékával és 3 góljával megnyerte nekünk a meccset. 3 pontot reméltünk, sikerült is.
Összesen 10 pontot tűztünk ki márciusra, ebből lett 7, míg a Spurs összes márciusi PL meccsét megnyerte. Ugye mennyit számít az a 3 pont…
 
Április
 
 

04.03. Burnley - Man City
04.11. Man City - Birmingham
04.17. Man City - Man Utd
04.23. Arsenal - Man City
 
 
20 napon belül 4 meccs, vagyis 30 nap alatt 4 meccs. Legalább van idő pihenni mindegyikre, főleg hogy május elsejére is esik egy meccsünk.
 
Kezdésként már holnap délután látogatunk a kiesés ellen küzdő, amúgy újonc Burnley-hez. Vannak olyan rossz formában, hogy nagyjából esélytelennek tituláljuk a bennmaradási esélyeiket, ergo ki fognak esni. Merünk annyira nagyképűek lenni, hogy az őszi X ellenére is sima 3 pontnak vesszük ezt a meccset, már csak azért is, mert különben lehet, hogy vége a mesének, ami a City-ről szól és a 4. helyről. 3 pontot várunk.
 
Következő meccsen egy másik újonccal játszunk, a Birmingham-et fogadjuk. Idegenben ellenük is csak X-re futotta, de a hazai pálya más, gondoltuk ezt 1 hónapja az Everton meccsről gondolkodva. De tényleg más, idegenben nem annyira jó a Birmingham, nagy valószínűséggel Tevez belehajszolja a csapatot a győzelembe, ami legalább annyira fontos, mint a Burnley elleni. 3 pont az elvárás itt is.
 
Április közepén pedig fogadjuk a Man Utd csapatát. Mondani sem kell mekkora a rivalizálás, SAF is kígyót-békát kiáltott a City-re, visszafelé is sok zrika ment, az őszi 4-3-as vereség idegenben, ahol a bíró addig húzta a meccset, amíg azt SAF mondta:). Vagy éppen a Liga-kupa elődöntőjében a 2 városi derbi, szóval ebben a szezonban is mélyült a két klub közötti kapcsolat. Most pedig úgy fognak megérkezni ehhez a meccshez a csapatok, hogy az egyik a 4. helyért hajt, a másik a bajnok címért. 1 győzelem, illetve 1 vereség bármelyik csapat céljait szétvághatja. Ha az eszünkre hallgatnánk, akkor döntetlent mondanánk, de ez egy olyan meccs lesz, ahol a szív fog játszani. Ezt meg kell nyerni. Nem kevés év telt el úgy, hogy ha már semmi siker nem juthat a City-nek, legalább a városi rivális legyen megverve. Most meg kell verni őket, hogy legyen valami siker. Legalább akkora játék kell mindenkitől majd, mint a Liga-kupa párosítás első meccsén. 3 pontot várunk, ha reális, ha nem.
 
Végül az Arsenal-hoz látogatunk. Na ők is készülni fognak ellenünk, hisz 2-szer már elvertük őket ebben a szezonban, a bajnokságban 4-2-re, majd a Liga-kupában 3-0-ra. Ha addig még marad esélyük a bajnoki címre, akkor nem kérdéses az ő motivációjuk sem. Fabregas olyan 6 hétre dőlt ki, tehát ezen a meccsen ő nem fog játszani, ami sokat számíthat. Nélküle is nagyon erős az Arsenal, tehát itt most a reálisabb tippet mondjuk, ami még mindig lehet, hogy optimista, de 1 pontot várunk ettől a meccstől.
 
Összességében 3-szor nyerni szeretnénk és a végén 1 döntetlen, tehát ismét 10 pontos hónapot szeretnénk, viszont most azzal a különbséggel, hogy ennek be is kell jönnie. Mert ha nem, akkor ez egy olyan bolond hónap lesz, amiben elveszítjük az esélyét is, hogy bekerüljünk a top4-be.  Megverni a két újoncot, megverni otthon a United-et és 1 pont az Arsenal ellen idegenben. Abszolút nem lehetetlen, de rettentő nehéz lesz. (Ha 10 pontot gyűjtenénk,akkor május elsejére lenne összesen 66 pontunk úgy, hogy a még 3 májusi meccsünk is ott van. Ha abból még kettőt nyernénk, akkor 72 pontunk lenne. Ha csak 1-et, és 1 döntelen + 1 vereség, az is már 70 pont. )
 
Ezt várjuk az áprilistól. És Ti?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr521890923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

black:roll 2010.04.03. 08:39:49

tetszik az optimizmus, még akkor is ha minden City meccs előtt optimisták vagyunk, mégsem segít mindig:)

Burnley, Birmingham 6 pont sztem is, ennél lejjebb nem adhatjuk ezeken a meccseken

MU, Arsenal pedig sztem 2 döntetlen lesz, bár ez tipikus esete annak, hogy 2 X helyett mégis csak jobb lenne 1 győzelem és 1 vereség, hisz az is 3 pont

otthon a MU ellen X-re sztem biztos jók vagyunk, Arsenal ellen idegenben már nem biztos, főleg ha felépülnek tőlük páran, na meg ha tőlünk lesérül 1-2 ember

szóval 8 pontot várok, esetleg jó esetben 9 pont
7 pont a minimum, de annál lehetőleg több kell

megnéztem, hogy márciusra én mit írtam:D, csak szűken írtam 10 pontot, ami hát nem is lett meg

Go City!!!

one citizen 2010.04.03. 09:04:43

6 vagy 7 pont

a két könnyebbet verjük, a két nagy rangadón sztem nem velünk lesz a szerencse

sztem is inkább az Arsenal ellen kapjunk ki, ha kikapunk

de a Spurs-nek is hasonlóan nehéz hónapja lesz, ha nem nehezebb, szóval nekik is olyan 6-8 pont a reális maximum

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.03. 10:31:03

sztem megszaladt Ireland keze kicsit a havi tippeknél:D

7-8 pont max. amit én ebből kinézek, és még ez sem biztos, pl. ha ma ne hozzuk a meccset ugye

persze szép lenne a 12 pont is, azzal garantálva lenne a 4. helyünk azt hiszem:)

mindjárt összeszedem a többiek áprilisi sorsolását, úgy jobban lehet látni a dolgokat...

Richards 2010.04.03. 11:22:25

könnyű hónapként kezdődik és rettentő nehezen folytatódik:)

annyi biztos, hogy magas színvonalú lesz mindkét rangadó,akár sok-sok góllal, de hogy 3 pontnál többet nem szerzünk belőlük arra fogadni mernék, de 3 ponttal már elégedett lennék a 2 meccsből én is

a két B betűs ellenfél elleni 6 pont meg alap, tehát összesen 9 pont, amivel még azért van reményünk a 4. ehylre májusban

de leginkább úgyis majd a City-Spurs meccs dönt, na meg hogy mennyi pontot gyűjt a Pool addig, ha sokat akkor lehet övéké lesz a 4. hely

come on City-come on April!:D

man city 2010.04.03. 11:51:16

12 pont:D, hadd izguljanak a többiek:D

double 2010.04.03. 12:57:06

6-7 pont: realitás:)

8-9 pont: mák:D

10-11-12 pont: überfasza hónap:D

6 pontnál kevesebb: nincs 4. hely, még a Villa meg a Pool is beelőzhet minket, dráma, Mancini-t kirúgják stb.:D

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.03. 13:15:42

Tottenham
---------

Sunderland-Tottenham
Tottenham-Arsenal
Tottenham-Chelsea
MU-Tottenham

+ még 1 Tottenham-Pompey meccs FA-kupa elődöntő

szóval ez azért nehezebb, mint a mi hónapunk, Arsenal, Chelsea és MU győzelemért is drukkolhatunk majd:)

Liverpool
---------

Birmingham-Liverpool
Liverpool-Fulham
Liverpool-WHU
Burnley-Liverpool

+ 1 Benfica elleni hazai meccs még jövő héten ugye...
ebben sajnos benne van 10-12 pont is a Pool-tól áprilisban

Villa
-----

Bolton-Villa
Villa-Everton
Pompey-Villa
Villa-Birmingham

+ 1 Chelsea-Villa FA-kupa elődöntő

olyan 7-8-9 pont a reális ebből a 4 PL meccsből nekik

tehát a Liverpool fog jól kijönni ebből a hónapból, nagyon úgy érzem, de nekik összesen 6 meccsük van a PL-ben, 1-et ha hibáznak, lehet hogy végük van

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.04.03. 13:16:18

@double: igen, ez nagyjából korrekt helyzetértékelés:)
süti beállítások módosítása