Kompany az új Manchester City-ről
2009.09.28. 10:30
A folyamatos bírálatok, melyeket a Man City kap hétről hétre csak elősegíti, hogy az öltözőben egy sokkal egységesebb, határozottabb, magabiztosabb légkör uralkodjon.
A belga játékos szerint, a nyáron sokat változó manchesteri keret nagyon hamar egy erős egységgé állt össze, ebben nagy érdeme van Hughes-nak is, aki nagyon jó érzékkel(aka thx to Sheik Mansour-szerk.) szerződtetett egy sor klasszist a nyáron, jobbá téve ezáltal is a City versenyképességét és mentalitását.
„ Az összes igazolásunk indokolható volt, függetlenül a pénztől, végig tudnék menni egyesével a játékos-transzfereken, és mindegyiknél ki lehetne mutatni, miért volt szükséges és jó az adott tranzakció, és összességében elégedett is vagyok az érkezőkkel.”
„Mindegyikük profi mentalitású, igazi küzdők és harcosok a pályán is, valószínűleg ez lesz a City-nek a fő fegyvere is a közeljövőben. ”
Sokan megkérdőjelezik, hogy hol lesz helye Kompany-nak a kezdőben, de őt ez nem nagyon foglalkoztatja.
„Nem foglalkozom azzal, hogyan kerülök be a kezdőbe, azt tervezem, hogy még sokáig maradok itt, és a klub ambíciói abszolút egybeesnek az enyéimmel.”
„Egy trófeákat nyerő nagy klub játékosa szeretnék lenni, a City pedig ebbe az irányba tart. Ez egy nagy kihívás számomra, de ez az, amit el szeretnék érni, különben egyfajta kudarcként élném meg a helyzetet pályám során. ”
„Türelmesnek kell lennem, mikor visszatérek, de ez mindenkire vonatkozik. A futballban előfordul, hogy egy játékos helyére másik érkezik sérülés vagy fáradtság miatt, de a játék olyan gyorsan változik, hogy bármi történhet a pályán, amikor hirtelen szükség lesz rád. ”
„A szellem és a bajtársiasság csodálatos a csapatnál, mert óriási nyomást és rengeteg kritikát kell elviselnünk több okból is. Ez segített bennünket egymáshoz közelebb, mint egy csoportnál, és így csapatként is jobban fogunk teljesíteni. ”
„Az öltözőn belül távol a reflektorfénytől abszolút jól érezzük magunkat, és élvezzük a közös munkát.”
„Képesek vagyunk a kritikákat saját hasznunkra fordítani, amikor kapsz valamilyen bírálatot elsőre megpróbálod cáfolni, de ha minden nap hallod ugyanazokat a negatívumokat, akkor hozzászoksz és már nem törődsz velük.”
„Bármi is legyen a célja a tulajdonosoknak a City-vel a csapatot tekintve, ez a keret képes elérni azt a célt. Hosszú szezon lesz és egészen új csapatunk van, amelyhez idő kell, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, de ha a manager olyan jól egyben tartja a csapatot, mint most és minden játékos a legjobbját nyújtja, valamint beletesz mindent a közösbe, hogy csapatként működhessünk, akkor minden lehetséges idén. ”
(forrás: www.mcfc.co.uk)
A bejegyzés trackback címe:
https://mancityfc.blog.hu/api/trackback/id/tr391412034
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
man city 2009.09.28. 17:35:07
ez a nyilatkozat Kompany részéről nagyon olyan, mintha a szájába adták volna mit kell mondani:D
bár a legtöbb ilyen hosszabb interjú mindig ilyen, rizsa...
hogy hol esz helye ebben a megújult keretben azt sztem ő sem tudja még,azért nem rágódik ezen, mert sztem sehogy nem fér be
mondjuk azt nem tudom,hogy ha nyáron nem sérül meg, akkor is idehozzuk Lescott-ot, vagy pedig Kompany-ból faragtunk volna "proper" belső védőt
bár a legtöbb ilyen hosszabb interjú mindig ilyen, rizsa...
hogy hol esz helye ebben a megújult keretben azt sztem ő sem tudja még,azért nem rágódik ezen, mert sztem sehogy nem fér be
mondjuk azt nem tudom,hogy ha nyáron nem sérül meg, akkor is idehozzuk Lescott-ot, vagy pedig Kompany-ból faragtunk volna "proper" belső védőt
Utolsó kommentek